Maszkban takarítják az óvodát

Összefogtak a családok Dögén, hogy minél hamarabb visszakapják a múlt héten felgyújtott óvodájukat. Aki tehette együtt takarított hétfőn az óvodai dolgozókkal. A gyújtogató még nincs meg, de miután az önkormányzat fél millió forintot ajánlott a nyomravezetőnek, több bejelentés is érkezett a rendőrségre. A rendőrség külön nyomozócsoportot hozott létre az ügy felderítésére.

Még három nappal a gyújtogatás után is olyan füstszag és korom van az óvodában, hogy takarítani is csak maszkban lehet. A könyvek hiába maradtak viszonylag épen, büdösen használhatatlanok. Amit lehet kimosnak, amit nem azt kidobják.

A gyerekek ágyaiból alig maradt valami. Lenne a polgári védelemnek mobil ágya, de az túl sok helyet foglal és nem igazán gyerekeknek való. A település vezetése ezért gyorssegélyt kért a megyei önkormányzattól, hogy ágyakat vehessenek. Jövő héttől ugyanis a polgármesteri hivatalban fognak aludni a gyerekek – a statikai vizsgálat eredményétől függ, hogy meddig.

A héten 83 óvodásnak kell otthon maradnia. Sok szülőnek ez gondot jelent, mert nincs kire hagyni a gyerekeket.

A három éve épített óvodát pénteken gyújtották fel. A gyújtogató betörte az üvegajtót és máglyát rakott a könyvekből két szobában is és valószínűleg benzinnel locsolta le. A rendőrség külön nyomozócsoportot hozott létre, hogy megtalálják a gyújtogatót.








hirdet�s