MasterCard: nemcsak fesztiválokon lehet fizetni az első magyar kibocsátású feltöltős kártyával

Zamárdi – Első alkalommal a Sziget fesztiválon lesz elérhető Magyarországon a MasterCard licencével kibocsátott, készpénzzel és online is feltölthető Festipay prepaid kártya, amely a fesztiválon kívül is használható – mondta Szendrei Szabolcs, a MasterCard termékértékesítési vezetője csütörtökön, Zamárdiban, a Balaton Soundon tartott sajtótájékoztatón.

Kifejtette: a külföldön már széles körben használt feltölthető kártya előnye az érintőkártyás (paypass) fizetéssel szemben, hogy kontrollálható a költés összege, egyszerűen, szerződéskötés nélkül igényelhető és sok felhasználási területe van, például külföldön is lehet használni a forintalapú kártyát.

A MasterCard nemzetközi kutatása alapján Magyarországon is van igény az új típusú kártyákra: a magyar válaszadók 61 százaléka nyilatkozott úgy, hogy használna prepaid kártyát a mindennapos vásárlásokhoz. A cég várakozásai szerint idén a 7 milliót is elérheti a készpénzmentes tranzakciók száma a fesztiválokon, a tavalyi 5,5 millióhoz képest.

Márki László, a kártyát értékesítő Festipay Zrt. vezérigazgatója elmondta, a limitált kiadású kártyát már lehet igényelni interneten keresztül, és a Szigeten is lesz feltöltő és kibocsátó pont is, ahol 150 eurós (47 ezer forint) összegű feltöltésig azonosítás nélkül is kaphat kártyát, aki nem akar adatokat megadni. A kártya díja két évre 3900 forint, havidíja 626 forint.

Gerendai Károly, a Sziget Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte, a fesztiválok versenyében fontos az innovatív megoldások terjesztése. Elmondta, újítás, hogy a feltöltött összeget át lehet vinni más fesztiválra, vagy bármely, Mastercardot elfogadó helyen lehet fizetni a kártyával.

A bankfüggetlen kártya kibocsátója a Prepaid Financial Services Limited (PFS), amely a kártya mögötti elektronikuspénz és a MasterCard logójú kártya kibocsátásáért felel. Ezt a tevékenységét a PFS a brit felügyelet (Financial Conduct Authority) engedélye alapján végzi.

A Festipayt tavaly novemberben alapította a Cardnet Zrt., valamint a Sziget Kulturális Menedzser Iroda Kft.

A Cardnet korábbi közlése szerint a Festipayben nagyjából kétharmadban tulajdonos a Cardnet és egyharmadban a Sziget Kft.

A nyilvános cégadatok szerint a Cardnet 2015-ben 1,2 milliárd forint nettó értékesítési árbevételt és 37 millió forint üzemi eredményt ért el az egy évvel korábbi 1,7 milliárd forintos árbevétel és 77 millió forintos eredmény után. A bevétel mintegy 10 százaléka származott a Festipay-ből a cég korábbi tájékoztatása szerint.

A Festipay tavalyi eredménye 5,4 millió forint veszteség volt, értékesítési árbevételt nem könyvelt el.

A Sziget Kft. 2015-ben 10,2 milliárd forintra növelte értékesítési árbevételét az egy évvel korábbi 9,1 milliárd forint után. A cég adózott eredménye tavaly 557 millió forintot tett ki a 2014-es 350 millió forint után.

– MTI –








hirdetés