Massa balesete a múlt heti F2-es tragédiára emlékeztet

Felipe Massa szombati balesete kísértetiesen
emlékeztet az F2-es versenyző, Henry Surtees
egy héttel ezelőtti
tragédiájára – ezt írta
több meghatározó nemzetközi
sajtóorgánum vasárnap a brazil
versenyző balesetével kapcsolatban.

Felipe Massa a Forma-1
magyarországi nagydíjának szombati
időmérő edzésén
szenvedett súlyos
fejsérülést, amikor az előtte
haladó Rubens Barichello
autójának egy leszakadt rugója
eltalálta, majd nagy sebességgel a
pálya melletti gumifalba rohant. A Ferrari
versenyzőjének balesetéről
tudósító külföldi lapok
a budapesti Állami
Egészségügyi Központ
orvos-igazgatójára, Bazsó
Péterre
hivatkozva arról
számoltak be, hogy a sportolón
életmentő műtétet hajtottak
végre.


A CNN Sports Illustrated (CNN/SI) magazin szerint az
orvosok eltávolították a
versenyző törött koponyacsontját,
és stabilizálták az
állapotát. A lap emlékeztet arra
is, hogy Massát
hétfőig altatásban tartják
orvosai, és csak egy-egy rövid időre
ébresztik fel. Ilyenkor találkozhatnak
vele szülei is, akik vasárnap
érkeztek Sao Paolóból Budapestre.
A lap szerint a kórházban
várakozik a Ferrari több illetékese,
hogy támogatást nyújtson a
családnak, közte Massa
állapotos feleségének,
Anna Rafaelának, aki
szintén Magyarországra jött.


A Hungaroringen maradt ferrarisok is
lélekben Massával vannak
– írja a lap. A csapat boxánál a
vasárnapi versenyre egy “Forza Felipe Siamo Con
Te”, azaz “Légy erős Felipe, veled vagyunk”
feliratú táblát függesztettek
ki. A CNN/SI szerint Massa balesete
azért is sokkoló, mert alig egy
héttel korábban egy
kísértetiesen hasonló eset
történt az F2-ben, ám annak tragikus
vége lett.


Múlt vasárnap verseny közben
találta el Henry Surteest az
előtte haladó autó leszakadt
gumiabroncsa. Az egykori F1-bajnok, John
Surtees
fia elvesztette uralmát a
kocsija fölött, nagy sebességgel a
pálya melletti korlátnak
csapódott, és meghalt. A 18 éves
versenyző tragédiájára
emlékeztet a BBC és az International
Herald Tribune (IHT) is. Utóbbi
megemlíti, hogy az angliai pályán
történt szerencsétlenség
és a mostani budapesti baleset után az
F1-es illetékesek bejelentették:
megvizsgálják, miként lehetne
növelni a versenyzők
biztonságát. A lap arról is
beszámol, hogy a lassított
felvételeken látható, amint a
Brawn versenyzőjének, a négy
másodperccel Massa előtt
haladó Rubens
Barichellónak
a
kocsijáról leszakadt rugó
előbb magpattan Massa
járművének elején, és
ezután csapódik a versenyző
sisakjának.


Az IHT szerint a 7-800 grammos rugó
ütését az új
technológiáknak
köszönhetően élhette túl a
brazil versenyző. A szintén brazil
Ayrton Senna 1994-es imolai
halálos balesete óta sokat
változott ugyanis a kocsik és a sisakok
felépítése: magasabb lett
például a versenyzők feje
körül a kocsik karosszériája,
és bár a sisakok eleje és teteje
továbbra is könnyen sebezhető, az
egész konstrukció
felépítése stabilabbá
vált, ami jobban védi a versenyzők
fejét.

Az újság arra is emlékeztet, hogy
Senna 15 évvel ezelőtti
tragikus balesete óta nem történt
haláleset Forma-1-es versenyen. Az
F1-es sisakok új
generációjáról ír a
baleset kapcsán a brit BBC weboldala is,
kiemelve, hogy a négy évvel ezelőtt
bevezetett szénszálas technológia
kétszer olyan stabil konstrukció, mint a
korábbiak. A honlap bennfentesekre hivatkozva
azt írja, hogy Massa ennek az
új eljárással kifejlesztett
bukósisaknak köszönheti az
életét.

A BBC-nek nyilatkozó Ross
Brawn
, a Brawn-team igazgatója szerint
egyébként a “furcsa baleset”
kapcsán nemcsak az F1-es illetékesek, de
saját csapata is vizsgálatot
indít. Mint mondta: szeretne
egyértelműen tisztában lenni azzal,
hogy mi történt, és tudni, mit kell
tenni azért, hogy hasonló balesetek a
jövőben ne fordulhassanak elő.

Előzmények:








hirdet�s