Másnap lefülelték a laptopköltöztetőt

Akt.:
Másnap lefülelték a laptopköltöztetőt
© Fotó: police.hu
Sajókaza – Bútorokat kapott hálából, de ő a számítógépet is magával vitte.

Segíteni hívták azt a sajókazai férfit, aki a költöztetésért cserébe bútorokat kapott. Az adományt azonban a tulajdonos tudta nélkül még megtoldotta egy laptoppal és egy táblagéppel.

Óvatlan pillanatban

Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság A. Lajos 29 éves sajókazai lakossal szemben. A gyanúsított június 13-án a délutáni órákban egy kazincbarcikai nő költözésénél nyújtott segítséget. A férfi bútorokat kapott a pakolásáért, amelyeket hazavihetett. A munka közben egy óvatlan pillanatban ellopta a sértett laptopját és táblagépét, amelyeket a kapott bútorokba csempészett.

Előadta a lopott holmit

A bejelentést követően a rendőrök másnap azonosították, elfogták, majd a rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit, aki a nála tartott házkutatáson beismerő vallomása mellett előadta az ágyneműtartóba rejtett eszközöket is.

– ÉM-SZB –


Laptoppal és táblagéppel egészítette ki fizetségét a sajókazai férfi

Sajókaza, Kazincbarcika – Segíteni hívták azt a sajókazai férfit, aki a költöztetésért cserébe bútorokat kapott. Az adományt azonban a tulajdonos tudta nélkül még megtoldotta egy laptoppal és egy táblagéppel.








hirdetés