Más Tisza-parti gárdával számolnak Kazincbarcikán

Győzni akarnak a sárga-kékek
Győzni akarnak a sárga-kékek - © Fotó: ÉM-archív
Kazincbarcika – Kedden 19 órától S­­zolnokon vendégszerepel a Vegyés­­z RC együttese.

A hajránál tart a 2016/2017-es férfi NB I-es röplabda-bajnokság, a végjátékban a megyénket képviselő Vegyész RC Kazincbarcika gárdája a bronzcsatában érdekelt. Az elődöntőt elbukó és ezért érthetően csalódott borsodiak szombaton a Don Bosco csarnokban játszották az egyik fél három győzelméig tartó párharc első meccsét, és 3:0-ra nyertek a Openhouse-Szolnoki RK SI ellen.

Működő automatizmusok

– Egy olyan meccs volt, amely előtt nagyon nehezen lehetett motivációt keresni – mondta lapunknak Dudás András másodedző, ügyvezető. – Az elveszített elődöntő után mindenki csalódott volt, s egy ilyen helyzetben egyetlen dolgot lehetett tenni, hogy a klubvezetés hagyta dolgozni a csapatot. A játékosok saját maguk dolgozták fel azt, hogy a maguk által kitűzött célt nem tudták elérni, ez nehezen ment.

Tudjuk, tudtuk, hogy milyen erő van a csapatban, és azt is tudjuk, hogy milyen volt elődöntős riválisunkban, a Pénzügyőrben, s hogy milyen lehetőséget szalasztottunk el. Még mindig fáj az ember szíve, de még egyszer: nem érdemeltük meg a finálét, s lám, milyen a sors, a Pénzügyőr a Kaposvárt is megverte idegenben. Szóval mindezek ellenére a szombati találkozón mindenki tette a dolgát a megbeszéltek szerint, működtek a begyakorolt automatizmusok, s az elkövetett hibákkal együtt is magabiztosan nyertünk. A Szolnoktól most kevesebbet kaptunk, kevesebbet adtak a saját tudásukból. Azt gondoltuk, hittük, hogy egy feltüzelt, a 3. helyre éhes Tisza-parti gárda érkezik, de dekoncentráltan, visszafogottan röplabdáztak.

A második felvonást kedden rendezik a szolnokiak otthonában, mégpedig 19 órától.

– Biztosak vagyunk abban, hogy egy teljesen más csapat fog velünk farkasszemet nézni – tette hozzá Dudás András. – Velük szemben pozitív a mérlegünk, ez a legutóbbi összecsapás nem tükrözte hűen az erőviszonyokat. A Szolnoknál is vannak elvárások, megfogalmaztak ilyeneket a támogatóik, úgyhogy mindent meg fognak tenni azért, hogy javítsanak a helyzetükön.

Minden mérkőzés más

A VRCK az elődöntőt is jól kezdte, de az első sikert követően talán a játékosok túl magabiztosak lettek, és később ez megbosszulta magát. Most hogyan vigyáznak arra, hogy ez esetleg ne forduljon elő újra? – kérdeztük a szakembert.

– Hiába nyertünk szombaton, még mindig érezni a csapaton a múltkori kudarcot, láthatóak a jelek – nyilatkozta Dudás András. – Remélem, azért arra jó volt a győzelem, hogy a feszültség oldódjon, és ismét hozni tudjuk azt a játékot, ami bennünket jellemez. Szombaton jók voltak a statisztikai mutatóink, a támadásokból mindenki kivette a maga részét, egyedül a nyitásrontás volt több, mint ami indokolt lett volna. Az adatok nem csak a mi érdemeink, benne van a Szolnok dekoncentráltsága is, de nekünk ezzel nem kell foglalkozni, mert minden meccs más. Kezdődik egy új mérkőzés, amelyhez nekünk úgy kell odamenni, odaállni, felkészülten, hogy minél jobb pozícióban várjuk a következő hazai meccset.

ÉM-MI


A döntőben

Közben zajlik a bajnoki döntő is.

1. mérkőzés:

  • Fino Kaposvár – Pénzügyőr 1:3 (–25, 24, –22, –19)

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc szerdán 20 órától folytatódik a fővárosban.




0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter
További hírek a BOON - Sport - Vegyész RC kategóriából