Márkavédjegye a kitartás és a szorgalom

Akt.:
Márkavédjegye a kitartás és a szorgalom
© Fotók: Ádám János
Miskolc – A diósgyőriek hajdani klasszisa született optimista: töretlenül bízik a magyar birkózás leendő sikereiben. Interjú: Jászkai Imre sokszoros veterán világbajnok birkózóval, a diósgyőriek egykori vezetőedzőjével.

Már több mint öt évtizede szolgálja szeretett sportágát a piros-fehérek volt kiválósága. Aki, ha labdarúgó lenne, ikonnak neveznénk, a karfiolfülűek táborában azonban ez az elnevezés még nem nyert polgárjogot. Így azt írhatjuk róla, hogy „Imi” a műfaj legendás helyi alakja, nélküle napjainkban sem képzelhető el egyetlen szűkebb pátriánkban tartott verseny sem.

Mikor és hogyan lett önből birkózó?

Elsős középiskolás voltam, amikor két súlyemelő osztálytársam elcsábított a diósgyőri stadionba. Persze először én is a stangát nyújtottam, de pár hét múlva a birkózóknál toborzó volt, s mivel az egyik srácnak nem jutott ellenfél, ezért Hegyi László és Ács Andor a szomszédból kért partnert. Papp Gábor, a súlyemelők akkori edzője pedig engem küldött át. Ez így ment egy darabig, aztán a birkózóknál ragadtam. Persze volt egy másik kanyar is a sportágválasztásomnál. Tizennyolc éves koromig párhuzamosan birkóztam a DVTK-ban és fociztam a 100-as Számú Szakközépiskola csapatában. Érettségi után viszont dönteni kellett: birkózás, vagy labdarúgás? Marosvári Emil tanár úr – mivel nem csak az iskola, hanem a DVTK utánpótlás edzőjeként is tevékenykedett – szerette volna, ha a továbbra is a focinál maradok. Viszont Gutman József edző a birkózásban elért eredményeimre hivatkozott, ebből kisebb vita alakult ki közöttük, én pedig jó néhány álmatlan éjszaka után, a birkózást választottam.

Az edzői közül kikre emlékszik szívesen?

Nevelőedzőim közül Hegyi Lászlóra, Ács Andorra és Budai Lajosra, akik megszerettették velem ezt a sportágat. Meghatározó trénerem volt a klubnál Rusznyák József és Gutman József, míg a válogatott keretnél Hegedűs Csabára, Klinga Lászlóra és Hajdú Imrére emlékszem szívesen.

Milyen eredményekkel büszkélkedhet?

Aktív pályafutásom során a hazai versenyek közül nagy rangja volt a vidékbajnokságnak. Nos, én ezekből jó néhányat megnyertem, a magyar bajnokságokon pedig örök második voltam. Mind a válogatott, mind a DVTK színeiben számos nemzet­közi versenyen öregbítettem a magyar és a diósgyőri birkózás jó hírnevét. Élményszámba mentek a DVTK által rendezett Rákóczi Kupák, amelyekre Európán kívül még a tengerentúlról is érkeztek versenyzők. Büszke vagyok a Szófiában tartott egyetemi és ­főiskolai világbajnokságon, az Universiádén elért ötödik helyezésemre is, az a viadal ugyanis olyan volt, mint egy kis olimpia.

Szeretett tréningezni, gyakorolni?

Sokszor előfordult, hogy a tréning után zuhanyozni se bírtam, mert olyan fáradt voltam, mégis kedveltem a foglalkozásokat. Valahol éreztem, hogy a befektetett munkám majd megtérül. Ezt a későbbiek folyamán meg is tapasztaltam. Az akkoriban megszerzett edzettségem sok fizikai és lelki traumán segített át akkor, és most is, azaz sokat köszönhetek a sportágnak.

Kik voltak a legkomolyabb hazai vetélytársai?

Rusznyák József, Kocsis János, Katz Lajos, Gulyás István és Szalontai Zoltán. Mindannyian érmeket szereztek a világversenyeken. A legtöbbet klubtársamtól, Rusznyák Józsitól tanultam.

Mi kellett volna ahhoz, hogy a nemzetközi mezőnyben sikeresebb legyen?

Talán egy kicsit jobb menedzselés a klub-, és a szak­osztályvezetés részéről, meg egy kis szerencse, ami a sportban mindig kell.

Edzőként, vezetőként hány évig dolgozott Diósgyőrben?

Végigjártam a szamárlétrát: elvégeztem a segédedzőit, az edzőit, majd szakedzőit és testnevelő tanári diplomát is szereztem. 1975–1986, majd 1990–92 között utánpótlás-, míg 1986–1989 között vezetőedzőként tevékenykedtem a szakosztálynál.

Jaszkai-Imre-02-aj_650

Visszavonulása után sokáig Sajó­bábonyban tanított? Hogyan került oda?

Előbb Kazincbarcikán, majd Miskolcon is tanítottam, de mindkét helyen határozott idejű volt a munkaszerződésem. Sajóbábonyba férfi testnevelőt kerestek, és négy hónap után felajánlották a határozatlan idejű szerződést, amit elfogadtam. Döntésemet nem bántam meg, mert az önkormányzat és az iskola részéről anyagi és erkölcsi támogatást is kaptam a veterán világbajnokságokra. Sőt, Nagy Imre polgármester még Príma-díjra is felterjesztett. Kapcsolatom most is jó a sajóbábonyiakkal: dr. Szilva István jelenlegi polgármesternek osztályfőnöke voltam. Az iskolába sok rendezvényre visszahívnak és ez nagy örömmel tölt el.

Manapság is jár még edzésekre?

Igen, bár nem olyan sűrűn, mint korábban. Ha tehetem, mindig megyek birkózni, érzem, hogy a testem még igényli a gyúrást. A partnereim a súlyomhoz közeli régi barátok és társak, de szívesen vállalok egy-két menetet a fiatalabb korosztálybeliekkel is. Legutóbb Zurai Rajmund, Szinay Csaba és Bíró Balázs serdülő magyar bajnokokkal birkóztam. Azért jó a fiatalok között edzeni, mert velük nem a múlt a téma, hanem a jelen és a jövő, ráadásul kicsit felpörgök a gyerekek körében.

A diósgyőri birkózás még mindig nem rendelkezik önálló csarnokkal, noha ígéretekből nincs hiány…

Szeretném és örülnék, ha az itteni birkózás a múltjának, a jelenének és főleg a jövőjének megfelelő otthont kapna és nem lenne kitéve semmiféle szeszélynek. A stadionnal szembeni Fontána, mert most erről hallok, már többféle funkciót betöltött, ezért nem vagyok benne biztos, hogy igazán áldásos lenne erre a szerepre. Meg kellene nézni az Erzsébeti SMTK komplexumát.

Figyelemmel kíséri-e a klubnál folyó munkát?

Természetesen. Az edzéseket, a versenyeket és a rendezvényeket kötetlen beszélgetés formájában értékeljük, elmondom a véleményemet és tanácsokkal is szolgálok. Előfordul, hogy kritikus vagyok, de ezt a jobbítás érdekében teszem.

Népszerű-e a gyerekek körében a birkózás?

Boldogan felelhetek igennel. Sok ügyes gyerek – fiú, leány egyaránt – jön be az ajtón, s választja ezt a sportágat. Az országot járva azt mondom, hogy egyszerűen kifogyhatatlan a tárház. Itt, Diósgyőrben egy saját létesítménnyel sokkal magasabbra emelhetnénk a színvonalat, hogy a kicsik létszámát már ne is említsem.

Napjainkban merre halad a sportág?

Az újkori olimpiák történetében nincs még egy olyan sportág, melynél annyit változtak a szabályok, mint a birkózásban. A riói olimpia – a magyarok szemszögéből – mindent vitt. A Nemzetközi Birkózó Szövetség, az UWW vezetése azóta is azon fáradozik, hogy visszaállítsa a világ birkózásának jó hírnevét. Teszi ezt többek között a szabálymódosításokkal, az eltiltásokkal, a képzett bírók csatasorba állításával. Bízom benne, hogy a testület sikerrel jár majd és abban is, hogy a következő olimpián már működni fog magyar bíró, mert a 2016-os, brazíliai ötkarikás viadalon egy honfitársunk sem volt ott.

Hogyan profitálhatna többet abból a diósgyőri birkózás, hogy – más, különböző szinten dolgozó tisztségviselők mellett – olimpiai bajnok is van a soraiban?

Nehéz erre nekem választ adnom és nem szívesen nyilatkozom ebben a kérdésben, amit mondok, szimpatizánsként, személyektől elvonatkoztatva teszem. Egy klub távirányítással nem működhet, mert fontos a napi jelenlét.

Hány nemzetközi veterán ­viadalon járt?

Tizenöt világbajnokságon vettem részt. Termésem talán nem rossz: 4 arany-, 7 ezüst- és 5 bronzérem. Amikor az első veterán vb-t nyertem Zágrábban, összebarátkoztam Ráskövy István egykori diósgyőri birkózóval. Pista, igaz, hogy már ausztrál színekben, de valódi magyar szívvel képviselte a diósgyőri birkózást az 1964-es, tokiói olimpián.

A testvére, Jászkai István is birkózó volt. A családjában kik űzik még ezt az ősi mesterséget?

Lányaim vannak, az ő gyermekkorukban még nem volt Diósgyőrben női birkózás, így ők más sportot űztek. Három leány és két fiú unokám van, de ők még nem kötelezték el magukat semmilyen sportág mellett, így csak reménykedni tudok abban, hogy valamelyikük a birkózást fogja választani. Az öcsémnél más a helyzet. Neki mind a négy fia birkózni járt. A fiatalabbak, ha tehetik és van rá idejük, most is járnak edzeni, de versenyszinten egyikük sem foglalkozik ezzel a műfajjal. Tehát a családban az utánpótlás még várat magára.

Jaszkai-Imre-05-aj_650

Versenybíróként és zsűrielnökként járja a versenyeket. Mik a tapasztalatai?

A versenyzőkről azt kell mondanom, hogy a mai fiatalok igencsak képzettek. Igaz, a nemzetközi mezőnyt inkább a kadet és a junior korcsoportban érjük utol, de a birkózó nagyhatalmakkal nehéz lépést tartani, mert náluk a szemlélet is más. Ami a bíráskodást illeti: elsősorban azok válnak jó bírókká, akik sokáig versenyeztek. Erre jó példa a diósgyőri Rögler Gábor, aki utánpótlás bajnok volt, a felnőtt bajnokságokon pedig dobogós, és az egyetemi tanulmányai mellett nemzetközi bírói minősítést szerzett.

Hány esztendős korig űzhető ez a műfaj?

A sportág világszövetsége tavaly 70 évről 60-ra szállította le a felső korhatárt, de nem indokolta meg, hogy ezt miért tette. A magyarok tettek egy gesztust: ­összevont kor- és súlycsoportokban még gálázhatnak a legöregebbek is, de ez már nem az én világom. Edzeni, saját felelősségre, bármeddig lehet, csak akarat és egészség kérdése az egész.

Meg lehet élni manapság a birkózásból?

Ez a sportág nem a kiemelten finanszírozottak közé tartozik. Régen sem lehetett és most sem lehet megélni pusztán a birkózásból. A megélés fogalmáról annyit, hogy minimum a világ élvonalába kell tartozni, de még így is kell mellette valami, ami biztosíthatja a jövőt.

Jelen lesz az őszi, a budapesti Papp László Arénában sorra kerülő és mindenhol nagy érdeklődéssel várt világbajnokságon?

Ha nem jön közben semmi, nézőként feltétlenül ott szeretnék lenni.

Régebben vezető szerepet játszottak a magyar birkózók a világversenyeken, az elmúlt években viszont nullás szerepléseink is akadtak. Mi ennek az oka?

Az elmúlt húsz-harminc évben átformálódott a világ. A függetlenné vált országokban óriási fejlődésnek indult a sport, közte a birkózás is. Gondolok a Szovjetunióból kivált államokra: ezekben sokan még állampolgárságot is változtattak, ha az érdekük úgy kívánta. A kitörési vágy által motivált versenyzők hihetetlen teljesítményre képesek. Rólunk annyit: korábban is előfordult, hogy nem volt eredményünk, mégis talpra álltunk, így optimista vagyok és bízom a magyar birkózás leendő sikereiben!

Milyen tulajdonságok kellenek ahhoz, hogy valakiből sikeres birkózó váljon?

A több mint öt évtizedes pályafutásom eredményeit, elismeréseit a szorgalmammal, a kitartásommal, a birkózás iránti elkötelezettségemmel, valamint az edzőim, a családom, és a barátaim támogatásával értem el. ­Ennyi az egész.

Kolodzey Tamás