Mariföldi kaland kongresszussal

Moszkvától vonattal egy éjszakán át (hozzávetőleg 860 kilométert) kelet felé haladva érjük el a Mari Köztársaság 180 ezer lakost számláló fővárosát, Joskar-Olát.

A mobil működött

Ott rendezték meg a közelmúltban a X. nemzetközi finnugor kongresszust, nyelvészek, irodalmárok, régészek és néprajzkutatók találkozóját, mintegy 750 résztvevővel. Hazánkat mindössze 35 kutató képviselte, ami a korábbi létszámokhoz képest kevés. – Ennek oka, hogy a pénzügyi támogatás egyre apad, másrészt a Volga-vidékre elmenni sokak számára egzotikusnak, nehezen vállalhatónak tűnt – tájékoztatott Maticsák Sándor, a Debreceni Egyetem Magyar Nyelvtudományi Intézetének igazgatója.

Pedig nem mentünk le a civilizáció térképéről. Atrocitás nem ért senkit, a mobiltelefonok működtek, sőt, a körülményekhez képest európai hely ez, ahol a nők feltűnően divatosan öltözködnek. Egyszer érdemes megnézni, még vonattal is. Mi a Belgrádból érkező szerelvényre szálltunk fel péntek este, vasárnap reggelre értünk Moszkvába, majd hétfő reggelre jutottunk el nyelvrokonainkhoz a célállomásra – emlékezett vissza.

Lenin-szobor

A marik (külső nevükön cseremiszek) köztársasága Oroszországon belüli közigazgatási egység, amit déli peremén a Volga határol. – A kis falvakban jól megőrződött az anyanyelv, de minél nagyobb településre megyünk, annál inkább az orosz dominál. A mari fővárosban, Joskar-Olában cseremisz szót alig hallani, és cseremisz feliratokat alig-alig látni. Az anyanyelv-használat tekintetében sem kedvező, sem kedvezőtlen irányban nem mutatkozott fordulat a Szovjetunió széttöredezése óta. Változás olyannyira nem történt, hogy a Lenin-szobor még ma is ott áll a főtéren, és továbbra is a Forradalom, a Bolsevik és a Szovjet utcák vezetnek keresztül a településen – mondta Maticsák Sándor.

Tengernyi a Volga

A különítmény tagjai
Egyetemünket az intézetvezetőn kívül négyen képviselték, Keresztes László professzor, Hoffmann István, a magyar nyelvészet tanszék vezetője, és két fiatal kutató, Fábián Orsolya és Dusnoki Gergő. Két témakörben adtak elő: a kisebb finnugor nyelvek nyelvújítási törekvéseiről beszéltek a bibliafordítások kapcsán, illetve a finnugor népek névtani együttműködése keretében számoltak be kutatásaik eredményeiről.

Az ötnapos programsorozat egyik kiemelkedő eseménye volt a kirándulás, amikor a magyarokat elvitték egy Kozmogyemjanszk nevű húszezer lakosú, Volga menti településre – mesélte az intézetvezető. A cseremisznek két fő nyelvjárása van, a mezei és a hegyi. Ez a hegyi cseremiszek központja, szép faházakkal, skanzennel. – Néptáncosok műsorával fogadtak minket, kitűnő pirogokat ettünk és a jellegzetes, káposztás húsos levest, ami legalább annyira helyi, mint amennyire orosz specialitás. A vállalkozóbb szelleműek egy kumiszkészítő üzemben ezt az „érdekes” ízű italt is megkóstolhatták, ami egyébként rendkívül drága. Egy liter egyhavi átlagfizetésbe kerül, ami 300 rubel, azaz 20 ezer forint – folytatta a nyelvész. Sokuk legnagyobb élménye mégis az egyébként is szélesen hömpölygő Volga látványa volt, ami a csebokszari víztározónál óriásira, mondhatni tengernyire duzzadt.

Eleven irodalom

Az említett kisváros a szovjet irodalom kedvelőinek ismerős lehet, hiszen a 20-as, 30-as években aktív Ilf–Petrov terstvérpár Tizenkét szék című regényét magyarra is lefordították. A főhős, Osztap Bender, egy szeretetre méltó csaló, aki vándorlásai során elvetődik a Vaszjuki nevű kisvárosba, ahol bolygóközi sakkvilágbajnokságot szervezve csapja be a hiszékeny embereket. Vaszjuki nem más, mint Kozmogyemjanszk, és a városka büszke is irodalmi feldolgozására, amit évente humorfesztivállal ünnepelnek. – Különleges példája ez annak a helyzetnek, amikor egy kitalált szituáció életre kel – vélekedett Maticsák Sándor.

Lazac és marsrutka

Érdemes szót ejteni – lélekben visszatérvén a fővárosba – a tömegközlekedés helyi sajátosságairól.

– Joskar-Olában a régi, széles, négy-hatsávos sugárutakon jó a troli- és a buszközlekedés. Nincs annyi kocsi, mint nálunk, jócskán futnak még Ladák, Volgák, de az újabb generációs nyugati autók is egyre nagyobb arányban fordulnak elő, nagyjából a 15 évvel ezelőtti magyar állapotnak megfelelően. Jó szolgálatot tesznek a szovjet időkből maradt iránytaxik, azaz marsrutkák. Kisbuszok ezek, amelyek 10-15 embert tudnak felvenni. Ki van rájuk írva, hová tartanak, és ezeket bárhol le lehet inteni, hogy beszálljunk – fogalmazott.

Áruhiány már egyáltalán nincs, sőt, voltunk egy üzletben, ami még a mi viszonyaink között is luxuscikkeket forgalmaz: a füstölt lazactól a márkás whiskyn át minden kapható. És ez a bolt tele volt. A népesség egy része viszont nagyon szegény. Vidéken nincs ipar, elsősorban mezőgazdaságból élnek, a szolgáltatási ágazat pedig most van fellelndülőben – tudtuk meg.

M. M.








hirdet�s