Labdarúgás

2020.04.09. 19:00

Körülbelül ötven nap kellene

Az NB I.-es bizottság elnöke szerint csoda lenne, ha júniusban befejeznék a labdarúgóbajnokságot.

Fotó: KOVACS PETER

A bajnokság belgiumihoz hasonló lezárásával komolyabban egyelőre nem foglalkozik a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) NB I.- es bizottsága. A testület elnöke, Róka Géza szerint május 10-én kellene elkezdődnie a csapatszintű edzéseknek ahhoz, hogy szerda-szombati ritmusban június 30-ig véget érjenek az NB I. és a Magyar Kupa küzdelmei.

Napról napra kevesebb

„Erre sajnos napról napra kevesebb az esély. A dolgok jelenlegi állása szerint csoda lenne, ha június végéig be tudnánk befejezni a bajnokságot és a Magyar Kupát” – jelentette ki a DVSC-nél dolgozó, tavaly decemberben az NB I.-es bizottság elnökének megválasztott sportvezető, majd hozzáfűzte: az NB I. folytatásával kapcsolatban rengeteg a bizonytalanság, minden a koronavírus-járvány terjedésének mértékétől függ. Igyekeznek tartani magukat az európai szövetség (UEFA) – a tagországok részére egyébként nem kötelező – ajánlásához, hogy a bajnoki cím, a helyezések és a kiesés sorsa lehetőleg a pályán dőljön el. Az viszont, hogy a belgákhoz hasonlóan a jelenlegi állás szerint lezárják a bajnokságot, komolyabban még nem merült fel a testületben – hangsúlyozta.

Róka Géza tájékoztatása szerint az NB I.-es bizottság is igyekszik betartani a hatóságok előírásait, ezért nem ülésezik, a tagok telefonon és e-mailben egyeztetnek, illetve tartják egymással a kapcsolatot. Pillanatnyilag arra várnak, hogy a kormány milyen intézkedéseket rendel el az április 11. utáni időszakra. A bizottság elnöke szerint további csúszások esetén is mintegy 45-50 napnak kell majd eltelnie a csapatszintű edzések újrakezdése és a bajnokság utolsó fordulója között. Ami a jövőt illeti, a testület – amelyben minden élvonalbeli klub gazdasági társasága két fővel képviselteti magát – az egyeztetések alapján egy ajánlást fogalmaz majd meg a folytatásról, de a végső szót az MLSZ elnöksége fogja kimondani.

50+5

Az NB I. 2019/20-as kiírásából még nyolc teljes forduló, valamint a Ferencvárosnak a Debrecen és az Újpest ellen elmaradt mérkőzése, vagyis 50 találkozó van hátra. A Magyar Kupában a két oda-viszszavágós elődöntőt és a finálét kellene lejátszani.

Arra a kérdésre, van-e a testületnek egységes ajánlása arra, hogy az NB I.-es egyesületek hány százalékkal csökkentsék a játékosok fizetését, Róka Géza azt felelte, nincs, mert ezt a kérdést a klubok belügyének tekintik.

A sportvezető úgy látja, egyelőre korai azzal foglalkozni, hogy a bajnokság járvány miatti felfüggesztése nagyságrendileg mekkora kárt okoz összességében a csapatoknak. Róka Géza mindenesetre azon a véleményen van, hogy a mostani kényszerű felfüggesztésből le kell vonni az általános következtetéseket. Fel kell készülni arra, hogy hasonló sajnálatos események – akár a klímaváltozás – miatt a jövőben gyakrabban előfordulhatnak a mostanihoz hasonló helyzetek.

„Többek között a versenykiírást és más szabályzatokat is ki kell egészíteni, és azoknak a mostaninál rugalmasabbnak kell majd lenniük” – hangsúlyozta az NB I.-es bizottság elnöke.


Labdarúgás: az NB I. állása

1. Ferencvárosi TC 23 16 5 2 44–19 53

2. Mol Fehérvár FC 25 15 5 5 47–23 50

3. Mezőkövesd Zsóry FC 25 13 6 6 37–21 45

4. Puskás AFC 25 10 9 6 39–31 39

5. Diósgyőri VTK 25 11 4 10 35-33 37

6. Budapest Honvéd FC 25 9 7 9 25–32 34

7. Kisvárda MG 25 9 4 12 35–36 31

8. Debreceni VSC 24 9 3 12 36–44 30

9. Újpest FC 24 8 5 11 31–37 29

10. Paksi FC 25 8 4 13 30–42 28

11. Zalaegerszegi TE FC 25 7 7 11 34–37 28

12. Kaposvári RFC 25 3 1 21 19–57 10

Az 1. fordulóból elhalasztott Ferencvárosi TC–Debreceni VSC-mérkőzést április 7-én, míg a 20. fordulóból elhalasztott Újpest FC–Ferencvárosi TC-találkozót április 21-én pótolták volna.

(A borítóképen: Nem biztos, hogy június végéig befejeződik az NB I.| Fotó: HBN)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!