Márciusban négy színházi premier Miskolcon

Márciusban négy színházi premier Miskolcon
Miskolc – Márciusban jóformán nem múlik el hét bemutató nélkül. Ebben a hónapban négy premierrel várja közönségét a Miskolci Nemzeti Színház.

Az Apácák című bájos és vidám musical első előadása március 5-én lesz 19 órakor a Kamaraszínházban. Rendezője Szirtes Gábor, akinek már első “nagy” rendezése, a Botrány az operában is díjazott lett. Paolo Magelli rendezésében kerül színre Barta Lajos: Szerelem című műve a Nagyszínházban március 12-én, a szerelem.hu pedig egy nappal később, 13-án a Csarnokban. A Kassai Állami Színházzal közösen létrehozott előadás, Nino D’IntronaGiacomo Ravicchio műve, a Robinson & Crusoe premierje március 27-én, a Színházi Világnapon lesz Kassán. A miskolciak az előbemutatón, március 26-án a Játékszínben tekinthetik meg a szlovák rendező és dramaturg, egy magyar és egy szlovák színész valamint egy magyar díszlet-és jelmeztervező által megalkotott előadást.








hirdet�s