Március 19-ig lehet jelentkezni a mesterképzésekre

Március 19-ig lehet beadni a jelentkezési lapokat az idei mesterképzésekre illetve kiegészítő alapképzésekre. A jelentkezők összesen 30 intézmény 52 szakja közül választhatnak, főként informatikai, katonai- és rendvédelmi, illetve zenei képzésekből. A bolognai folyamatnak köszönhetően már a főiskolák is indíthatnak mesterszakot, a kiegészítő alapképzések száma pedig csökken – de az idei tájékoztatóban egyelőre több van belőle, mint a mesterszakokból.

A meghirdetett szakokra csak azok jelentkezhetnek, akiknek már van egy diplomájuk, vagy legkésőbb július 11-ig felsőfokú oklevelet szereznek valamiből. Aki február 15 -ig nem jelentkezett sehová, annak csak ki kell választania a neki tetsző képzést, majd bejelölnie azt a jelentkezési lapon elektronikus vagy postai úton. Aki elfelejtett csatolni valamilyen dokumentumot, július 11-ig még pótolhatja.

Aki a múlt hónap közepéig már jelentkezett valahová, annak egységes rangsorba kell rendeznie a korábban megjelölt, illetve újonnan kiszemelt szakjait. Ha nem így tesz, az Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) automatikusan a korábbi jelentkezések elé rangsorolja a mostaniakat rögzítéskor. Ezt csak később, egyetlen alkalommal lehet módosítani, de aki a korábban megjelölt képzések sorrendjén is változtat, az elveszíti ezt a lehetőséget – tájékoztatott az OFIK.

Aki még nem döntötte el, melyik szakra szeretne felvételt nyerni, a felvi.hu szakkeresője segítségével válogathat a képzések között. Arról hogy kit vesznek fel és kit nem, az intézmények egyéni hatáskörben döntenek. A követelményekről felvételi tájékoztatóban, illetve az OFIK honlapján lehet olvasni, de a részletekről az egyes intézményeket érdemes megkérdezni.

A “rendes” felvételi eljárásban, február 15-ig egyébként az eddigi adatok szerint több mint 120 ezren jelentkeztek egyetemre vagy főiskolára. Az eredményről minden felvételizőt a ponthatárok meghúzása után, július 25. után értesítenek.








hirdet�s