Március 17-én kerül moziba a Pál Adrienn

Március 17-én lesz a Pál Adrienn című film országos bemutatója. Kocsis Ágnes filmje a 63. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál Un Certain Regard versenyszekciójában elnyerte a FIPRESCI-díjat. Eredetileg január 13-án mutatatták volna be, de anyagi okok miatt bizonytalan időre el kellett halasztani a premiert. Pusztai Ferenc producer a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy ígéretet kaptak a Nemzeti Erőforrás Minisztériumtól, hogy megoldják a problémát.

A Pál Adrienn című film egy túlsúlyos, érzéketlenné vált ápolónő története. Az elfekvő osztályon dolgozik, az életét körbefonja a halál. Egy napon útra kel, hogy megkeresse régen elvesztett gyerekkori barátnőjét. Miközben az emlékeit próbálja összegyűjteni, ellentmondásos utazásra indul a saját és azok emlékezetében, akikkel útja során találkozik.

A Cannes-ban FIPRESCI-díjjal elismert alkotást az elmúlt hónapokban több tucat nemzetközi fesztiválon vetítették kiemelkedő szakmai és közönségsiker mellett. A filmet itthon eddig mindössze két fesztiválon, a CinePécsen, illetve a miskolci CineFesten láthatták a nézők.








hirdet�s