Marci gyógyulóban és bizakodik

Marci jó kezekben van
Marci jó kezekben van - © Fotó: magánarchívum
Nyíregyháza – A combsérülés szerencsére nem olyan súlyos, van esély a wimbledoni szereplésre.

Miként arról már beszámoltunk, Fucsovics Márton számára rosszul végződött a hallei ATP-500-as verseny első fordulójában combsérülést szenvedett. Marci így idő előtt hazatért, jegelte a sérült combját és várta MRI-vizsgálat eredményét. Ez alapján talán nincs akkora baj, mint ahogy az elsőre látszott. A vizsgálatok megállapították, hogy egy izomrost vált le, emiatt kell pihennie a nyíregyházi teniszezőnek.

– Először is nagyon köszönöm a rengeteg aggódó üzenetet, nagyon jól esett – jelentkezett közösségi oldalán a világranglistán 45. teniszező. – Nem szerettem volna elhamarkodottan jelentkezni, ezért megvártam, amíg túl vagyok az MRI- vizsgálaton. Szerencsére úgy tűnik kisebb a baj, mint amit elsőre gondoltunk, de egyelőre nem lehet tudni, hogy jövő héten Eastbourne-ban vagy utána Wimbledonban tudok-e először pályára lépni. A kezeléseket már meg is kezdtük Tanja Muzer segítségével a Nemzeti Edzésközpontban és remélem mihamarabb újra pályán lehetek. A legfontosabb, hogy teljesen rendbe jöjjön a lábam és százszázalékos állapotban vághassak neki a szezon fennmaradó részének- így Marci.

Mi mást szeretnénk mi is, minthogy így legyen és mihamarabb szoríthassunk a legjobb magyar férfi teniszezőnek.

KM