2011.12.07. 10:41
Jegyzet: Verbunk
<em>„A szatmári gubaszínbe’ süt a nap, / ott ülnek a vizitáló tiszt urak, / kettő nézi gyönge testem állását, / egy meg írja babám elbúcsúzását.”</em> <strong>Fábián György jegyzete.
„A szatmári gubaszínbe’ süt a nap, / ott ülnek a vizitáló tiszt urak, / kettő nézi gyönge testem állását, / egy meg írja babám elbúcsúzását.” Fábián György jegyzete.
Újra összeírják jövőre a hadra fogható népet, nincs apelláta, bölcs vezíreink a mi kegyelmünkből megszavazták, de értsük meg végre, kényszersorozás márpedig nem lesz, gáz-ár-eme-lés sem volt, soha. Értsük meg, értünk jönnek, nem ellenünk, ahogy a klasszikus is mondja, és különben meg a mindennapi életben is hasznosítható tudást szerezhetne a férfilakosság, ha előbb-utóbb mégis visszatérne a sorkatonaság! Mert amúgy meg mire lenne az jó, hogy nemzedékek nőjenek fel annak tudása nélkül, vajon mikor célszerű fültől fülig vágást alkalmazni, s mikor inkább 45 fokos szögben felfelé történő vesén szúrást? Ha esetleg az akciófilmekből nem tanulnák meg. Pedig lássuk be, ahogy a nyersanyagkészletek és az energiahordozók, sőt, a termőföld- és ivóvízkincseink majd egyre inkább elfogynak, egyáltalán nem lesz mindegy, melyik fogást alkalmazzuk, ha fázó, éhező családunk számára meg kell szereznünk a szomszéd kenyérjegyadagját… Vagy viszont.
„Idesanyám, hun van az az ides téj, / mivel engem katonának neveltél? / Adtad vóna tejedet a jányodnak, / nem neveltél vóna fel katonának.”
