Maratoni felolvasással tiltakoznak az iskolák összevonása ellen Budapesten

24 órás versolvasással tiltakoznak pénteken a Vörösmarty Mihály Általános Iskola tanárai, diákjai és szüleik az intézmény tervezett átalakítása ellen Budapesten. A résztvevők Vörösmarty-verseket szavalnak majd, de a gyerekek különböző műsorokkal is készülnek.

A terézvárosi önkormányzat a legújabb elképzelések szerint három kerületi iskolát vonna össze két épületbe. A Lovag utcai Általános Iskola már biztos, hogy megszűnik, az ott tanuló 250 diákot költöztetik majd át a Vörösmartyba, illetve a Bajza utcai Általános Iskolába, de ennél pontosabbat egyelőre nem tudni. Végleges döntést március 22-re ígért az önkormányzat – mondta Takács Orsolya, az akciót szervező iskola igazgatónője.

A 24 órás felolvasás péntek délután háromkor kezdődik az iskola kápolnájában. A megnyitón a Vörösmarty-család egyik tagja is ott lesz, a gyerekek, a pedagógusok és szülők pedig élőláncal veszik körbe az iskolát. A költő műveit egészen másnap délután három óráig, egy XIX. századot idéző tanteremben szavalják majd, ismert művészek – köztük Tímár Andor és Orosz Helga – közreműködésével.

A 24 órás akciót a Szózat közös eléneklésével kezdik és fejezik be, a vendégeket korabeli ruhákba öltözött diákok fogadják, akik az iskola eseményeiről készült videókat, fotókat vetítenek, és az intézmény történetét bemutató kiállítást szerveznek. Az alsósok a Csongor és Tündét dolgozzák fel játékos, összművészeti formában, a felső tagozatosok pedig Vörösmarty lelkét ábrázoló installációkkal készülnek.

A 97 éves iskolába jelenleg 268 diák jár, ami körülbeblül 70 százalékos kihasználtságot jelent. Az igazgatónő nem zárja ki az együttműködést a bezárással fenyegetett Lovag utcai iskolával, de ha az ott tanuló 250 diákot hozzájuk költöztetik, az oktatási törvényben rögzített maximumnál is több gyerek járna hozzájuk, ez pedig új nehézségek elé állítaná az intézményt.

A Vörösmarty és a Lovag utcai Általános Iskola főleg arról ismert, hogy felvállalta a hátrányos helyzetű, illetve sajátos nevelési igényű gyerekek oktatását. Az országban talán egyedül itt működik mind a nyolc évfolyamon logopédiai osztály, amit a közoktatási törvényben előírtaknak megfelelően 12 gyerekkel már el lehet indítani. Az önkormányzat ezzel szemben legalább 23 fős osztályokat akar jövőre, és legfeljebb nyolcat. A szabad iskolaválasztás elvét se veszik figyelembe akkor, amikor 10 százalékban maximálják a kerületen kívüli diákok számát – mondta Takács Orsolya.








hirdet�s