Már rajzanak a darazsak

A fészek eltávolításához kérjük szakember segítségét
A fészek eltávolításához kérjük szakember segítségét - © Fotó: Magánarchívum
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Elkezdték a fészkelőhelyüket keresni a darazsak, jó tanácsok a megelőzéshez.

Május elején szoktak kirajzani a méhek, majd ezt követően jelennek meg a darazsak, az elmúlt két hétben beállt jó idő és húsz fok feletti napsütés azonban korábban megmozdította őket. Ilyenkor pedig a darazsak két szempontból is veszélyesek: egyrészt a tél után éhesebben keresik a táplálékot, másrészt a fészkelőhelyüket is most kutatják fel.

A darázs egy órán belül tízszer, hússzor is képes szúrni.” Győri Miklós

– A méhek csak akkor szúrnak, ha veszélyben érzik magukat, a darázs azonban agresszívebb, könnyen támad. Az édes illatok rendkívül vonzzák őket, így a méhekkel ellentétben könnyen berepülnek a lakásba is. Amíg a méhek csak egyszer tudnak szúrni, hiszen utána elpusztulnak, addig a darázs egy órán belül tízszer, hússzor is képes erre – magyarázza Győri Miklós, a megyei katasztrófavédelemmel együttműködő hivatalos méhész és darázsirtó.

Hozzáteszi: egyre több faj válik honossá hazánkban, gyakran hurcolják be őket gyümölcsszállítmánnyal távoli országokból is.

Mire kell figyelni

A szakember tanácsa szerint csak akkor használjunk aeroszolos irtószereket, ha 3-5 egyedtől nem látunk többet. Ha ennél több darazsat látunk, akkor már kolóniával van dolgunk és fennáll a veszélye, hogy a lefújásuk után több egyed is ránk támad és megszúrnak. Arra is vigyázni kell, hogy a lefújt, látszólag elpusztult darazsat hogyan közelítjük meg, mert még könnyen csípés áldozatai lehetünk, ilyenkor pedig a használt irtószer is bejut a szervezetünkbe.

– Kisméretű beszállólyukakat keresnek, a belső akadályokon aztán egyszerűen átrágják magukat. Kedvelik a lágy burkolatokat (mint amilyen a lambéria), a tetőcserép és a szigetelés közötti réseket, a nem használt redőnyöket – mondja a szakember. Érdemes tehát ezeket a lyukakat betömni, eltüntetni, ahol lehet. Megoldás lehet, ha erős szagú rovarirtó vagy riasztószerrel nagyon alaposan, közelről befújjuk ezeket a lyukakat, réseket és környéküket. A szag pedig elveszi a kedvüket a beköltözéstől. Ha mégis befészkelnek lakókörnyezetünkbe, akkor az eltávolításukat inkább bízzuk szakemberre!

ÉM-HI



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s