Már mennek a felszólítások

Májer József egyetért a módosítás szükségességével
Májer József egyetért a módosítás szükségességével
Zemplén – A hulladékkezelő a törvény szerint jár el, de ez nem igazságos.

Összesen 83 település alakította meg az Abaúj-Zempléni Szilárdhulladék Gazdálkodási Önkormányzati Társulást, amellyel a Zempléni ZHK áll szerződésben és látja el a hulladék kezelését a térségben.

Tavaly decemberben írtunk arról, hogy a társaság elkezdte kiszámlázni a gazdálkodó szervezetek részére a hulladékgazdálkodási díjat. Többen már akkor sem értették, miért kell ugyanazt a díjat többször is kifizetni, hiszen sok olyan, alkalmazottat nem foglalkoztató vállalkozó van a régióban, akinek a cége ott működik, ahol a lakása van.

Ezért lakóként egyszer már fizet, majd vállalkozóként ugyanarra a címre még egy számlát kap sőt, vannak, akik ugyanazon a címen több apró vállalkozást vezetnek, ezért mindegyik után fizetni kell, holott vállalkozóként nem termelnek szemetet. Akkor azt is írtuk, a zempléni városok vezetői kezdeményezik or­szág­gyűlési képviselőiken keresztül a törvény módosítását.

Felszólítások

A napokban több olyan jelzéssel is találkoztunk, hogy a ZHK elkezdte kiküldeni a fizetési felszólításról szóló leveleket. Több vállalkozó attól tart, ha nem fizet minden vállalkozása után szemétdíjat, még akkor is, ha nem termel szemetet, akkor végrehajtás alá kerülhet a tartozása, ami így köztartozásnak minősülhet és nem indulhat a pályázatokon.

– Előreláthatólag két héten belül megalkotjuk az erről szóló egységes rendeletet, ezért azt tanácsolom a vállalkozóknak, akiket ez többszörösen érint, hogy addig is reklamálja meg a Magyar Energetikai és Közműszolgáltatási Hivatalnál ezeket a számlákat – mondta lapunknak Aros János, Sárospatak polgármestere. Ezt az értesülést erősítette meg Májer József, az Abaúj-Zempléni Szilárdhulladék Gazdálkodási Önkormányzati Társulás elnöke.

– Ahogy már korábban is mondtam, teljes mértékben egyetértek azzal, hogy a hulladékgazdálkodás-törvénynek ez a része módosítást érdemelne, de addig nem mondhatjuk el, hogy a társulás alvállalkozója, a ZHK nem a törvény betűi szerint jár el – mondja Májer József. – Jövő héten szerdán lesz a társulás közgyűlése, ahol vélhetően el is fogadjuk az egységes rendeletünket, amely orvosolni fogja ezt a helyzetet. Abba az irányba akarunk haladni, hogy azok a vállalkozások, amelyek nem termelnek szemetet, ne is kelljen fizetniük. Az csak a rendelet elfogadását követően fog kiderülni, mi történjen a már kiszámlázott és befizetett díjakkal.

ÉM-BG

Ahol nem vártak

Sátoraljaújhelyen és Tokajban már el is fogadták azt az önkormányzati rendeletet, amelyet a négy zempléni város – Sárospatak, Sátoraljaújhely, Szerencs és Tokaj – jegyzői és aljegyzői készítettek elő.

Fedorné dr. Fráter Zsófiától, Sátoraljaújhely címzetes főjegyzőjétől megtudtuk, a rendelet értelmében nem kell dupla szemétszállítási díjat fizetnie annak, akinek a lakásán bejegyzett vállalkozása nem termel külön szemetet.

Posta György, Tokaj polgármestere elmondta, a közös előkészítést követően a testület megtárgyalta és jóvá is hagyta a rendeletet. Szamosvölgyi Péter, Sátoraljaújhely polgármestere elmondta, kérésre bármely zempléni önkormányzatnak továbbítják a rendelet tervezetét, ahol az adott önkormányzat ezt megtárgyalhatja és el is fogadhatja úgy, ahogy ez Újhelyen már megtörtént.

-ÉM-








hirdetés