Helyi közélet

2015.08.21. 14:37

Még másfél milliárdot ad a kormány a Diósgyőri várra

Miskolc - Augusztus 20-án adták át Diósgyőrben a Lovagi Tornák Terét. Folytatódik a vár építése.

Miskolc - Augusztus 20-án adták át Diósgyőrben a Lovagi Tornák Terét. Folytatódik a vár építése.Az idén is átadóünnepséggel kötötték egybe Miskolcon az augusztus 20-ai városi ünnepséget. Ezúttal a Diósgyőri vár mellé épített Lovagi Tornák Terének kapuit nyitották ki a nagyközönség előtt. Volt is érdeklődő bőven, az épület lelátói megteltek emberekkel. Ünnepi beszédet L. Simon László miniszterhelyettes, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára és Kriza Ákos, Miskolc polgármestere mondott. L. Simon László úgy fogalmazott: „A magyar nemzet mindig képes volt összefogni, és az összefogás révén megújulni. Ma is erre van szükség, hiszen hazánknak és egész Európának új kihívással kell szembenéznie, a modern kori népvándorlási hullámmal”. Jelezte: a kormány nemrég döntött arról, hogy a hamarosan induló Nemzeti Várprogram keretében az első ütemben, kiemelt programként további 1,5 milliárd forintot ad a Diósgyőri vár fejlesztésére. Kriza Ákos beszédében kiemelte, „a Lovagi Tornák Terének átadása, a vár továbbépítése azt mutatja, hogy erősek vagyunk. Nemcsak szavakban, de dicső elődeink, Szent István és Nagy Lajos királyunk örökségének ápolásában is”.

A több ezer férőhelyes Lovagi Tornák Tere 977 millió forintból épült meg, jelezte a polgármester.

„Nagyon tetszik”

Az ünnepségen arra is kíváncsiak voltunk, mit szól a közönség a Lovagi Tornák Teréhez. Krakkai Alice 4 éves kislányával érkezett a rendezvényre Szerencsről. – Nagyon tetszik az épület, most látom először. Kíváncsian várom, hogy milyen bemutatókat tartanak itt a jövőben, a neten figyeljük majd a programokat – jegyezte meg az édesanya.

Kovács Béláné férjével érkezett. Azt mondják, örülnek az új létesítménynek. – Én nagyon remélem, hogy a Lovagi Tornák Tere még több turistát vonz majd Diósgyőrbe. Hiszen amióta felújították a várat, rengeteg autóbusz érkezik, sok gyerek és kirándulócsoport látogat el ide – sorolja az asszony.

Nem mindenki elégedett

Azonban nem mindenki elégedett teljesen az új létesítménnyel. Erzsébet, aki kérte, teljes nevét ne írjuk meg, úgy véli, az épület színe nem illik a várhoz. Azt is sajnálja, hogy emiatt nem működik a Diósgyőri strand, de azért reménykedik, hogy azt a jövőben helyreállítják.

– Annak viszont nagyon örülök, hogy a lovas bemutatók tágas teret kaptak, mert a vár­árok már kicsinek bizonyult az igazán színvonalas rendezvényekhez – jelezte Erzsébet.


Miskolc, 2015. augusztus 20., csütörtök (MTI) – Augusztus 20. a magyarok ünnepe, arról a hazáról szól ez az ünnep, amelynek számos viszontagsággal kellett megküzdenie az elmúlt ezer évben és napjainkban egy újabb kihívással kell szembenéznie, ez pedig a modernkori népvándorlási hullám – jelentette ki L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára Miskolcon, a Diósgyőri vár mellett elkészült Lovagi tornák tere átadásán csütörtökön. tovább »

Borsod-Abaúj-Zemplén - Államalapító királyunkat és az új kenyér ünnepét köszöntjük. Egy csokorba gyűjtöttük hogyan ünneplik megyénk városaiban augusztus 20-át. tovább »

Miskolc - 2015. augusztus 20-án a Régió Park Miskolc Kft. felszíni parkolóiban és a Régiposta utcai parkolóházban díjmentes a parkolás. tovább »

Miskolc - Az ünnepi megemlékezéshez kötődően Miskolcon, a Diósgyőri vár környékén útlezárások lesznek. tovább »

Miskolc - Augusztus 20-án a vasárnapi, 21-én a szombati menetrend szerint közlekednek az MVK járatai. tovább »

Miskolc - A Miskolci Állatkert és Kultúrpark idén ünnepli megnyitásának 32. születésnapját. Ebből az alkalomból augusztus 20-án, csütörtökön családi napot szerveznek. tovább »


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában