Már kétnaposra bővült a Perkupai Operafesztivál

Szegedi Csaba énekel
Szegedi Csaba énekel - © Fotó: Magánarchívum
Perkupa – Minden program ingyenes, hogy bárkinek szabadon elérhető legyen a kultúra.

Újabb nagy lépést tett előre a Perkupai Operafesztivál, idén ugyanis már kétnaposra bővül a program, de nem ez az egyetlen újdonság és fejlődés az immár harmadik éves rendezvény életében.

Mindkét templomban

„Azzal együtt, hogy kétnaposra bővült a fesztivál, értelemszerűen a programok sora is bővülni tudott. Kicsit a zene világából is kikacsintottunk” – mondja Szegedi Csaba operaénekes, aki megálmodója és szervezője szülőfaluja programjának.

A fesztivál tehát már július 6-án elindul, és újdonságként nyitóhangversennyel kezdődik majd, amelyre a Honvéd Férfikart és a Budapesti Stúdió Kórust sikerült megnyernie a baritonnak, így hatvan énekessel a háta mögött, Strausz Kálmán vezénylete mellett tartják meg a hangversenyt a református templomban.

„Mivel nagyon szerény költségvetéssel dolgozunk, így köszönetet kell mondanom a férfikar és a kórus tagjainak, hogy szinte ingyen vállalták ezt a fellépést. Olyan dalok csendülnek majd fel, amelyet eddig kórus hiányában még nem tudtam Perkupán elénekelni” – magyarázza a szervező. A hangversenyt szeretetvendégség és közönségtalálkozó követi majd a fesztiválközpont udvarán.

A főnap július 7-én, szombaton lesz, sok programmal és újdonsággal. Így például bevonják a fesztiválhelyszínek közé a katolikus templomot is, így 11 órától a Dalinda – Acapella Népdalformáció, vagyis Paár Julianna, Orbán Johanna és Tímár Sára várja majd a közönséget elsősorban népdalokkal. 12 órától megnyitják a Perkupai Galyasági Ház udvarán a fesztivál gasztro- és kézműves udvarát, amely szintén újdonság a programok között. Itt finom ételeket, krumplilángost, görhőt, sajtokat kóstolhatnak majd a betérők és kézműves termékek közül válogathatnak.

Irodalmi emlékóra

„Kalász László Perkupa leghíresebb szülötte, ezért azt gondoltam, hogy meg kellene róla egy programmal emlékezni, hiszen az ott élőknek ritkán van lehetősége irodalmi műsorhoz jutni. Kincses Károlynak, a Miskolci Nemzeti Színház színművészének köszönhetően az íróról elnevezett művelődési házban tartjuk 14 órától a Kalász László Irodalmi Emlékórát” – meséli Szegedi Csaba.

Természetesen Perkupai Operafesztivál nincs fesztiválfelvonulás és körmenet nélkül, ehhez ismét lóra és hintóra száll, aki csak tud, kibontják a fesztiválzászlót és idén is a Brasstones Rézfúvós Quintet játssza majd a fesztiválra hívogató, Szekeres László által komponált fanfárszólót.

A református templomban 19 órától kezdődik az operagála, amelynek idén Csabán kívül két vendégfellépője is van: Sáfár Orsolya szoprán és László Boldizsár tenor. Az este folyamán többek között a Bohéméletből, a Parasztbecsületből, vagy éppen a János vitézből csendülnek fel dalok. Idén nem padok lesznek a templomban – a felújítás miatt is – hanem székek, így többen férnek majd be, de aki kint „ragad” a templom kertjében, az sem marad le semmiről, ugyanis idén először LED-falon közvetítik a koncertet.

Fesztiválbor és -torta

A gálát 20.30-tól közönségtalálkozó és szeretetvendégség követi, amely egyben a záróprogramja a fesztiválnak, és amelyen idén is lehet a fesztivál tortáját és a fesztivál borát is kóstolni.

„Nagyon fontos számomra, hogy minőségi, magas kultúrát jelképezzen ez a fesztivál, de mindenki számára elérhető legyen. Ezért is ingyenes minden program, és itt soha nem lesz VIP-jegy, vagy elzárt terület, mert nem szabad, hogy bármi is gátat szabjon az emberek kulturális táplálékhoz jutásának” – tette hozzá Szegedi Csaba.

Horváth Imre



További hírek a BOON - Kultúra kategóriából

Sporthírek