Már két halottja van a horvátországi búvárpalack robbanásnak

Belehalt súlyos fejsérülésébe Horvátországban az a 43 éves lengyel férfi, aki csütörtökön sebesült meg egy felrobbant búvárpalacktól, amely a helyszínen megölt egy nőt – közölte az áldozatot kezelő kórház sebészeti osztálya. A két másik sérült már nincsen életveszélyes állapotban.

A Vis szigetén történt robbanásban egy 48 éves lengyel nő azonnal meghalt – közölte a horvát rendőrség egyik szóvivője az AFP francia hírügynökséggel. A robbanásban még három lengyel turista, két férfi és egy nő sérült meg, őket azonnal egy Split városában található kórházba szállították. A kórház sebész főorvosa akkor azt mondta, hogy mindhárman életveszélyesen megsérültek a robbanásban, és egyikük, egy 43 éves férfi “rendkívül súlyos állapotban van”.

A kórház sebészeti osztálya pár órával később bejelentette, hogy lengyel férfi belehalt fejsérülésébe, ugyanakkor a két másik sérült már nincsen életveszélyben.

A közlekedésügyi minisztérium közlése szerint a búvárpalack Komiza kikötőjében robbant fel, miközben egy hajóból a szárazföldre emelték ki, és feltehetően egy hibás szelep okozta a tragédiát A minisztérium közlése szerint az áldozatok egy 12 fős lengyel csoport tagjai voltak, akik búvárkodni utaztak Horvátországba.
– Független Hírügynökség –

 








hirdet�s