Már készül Miskolc első villamosa

Akt.:
A leendő miskolci villamos vezető fülkéje
A leendő miskolci villamos vezető fülkéje
Miskolc, Plzen – 31 új villamost vesz a város, az első tesztjárművek a tervezettnél hamarabb, jövő júniusban érkezhetnek.

Már gyártják Miskolc számára az új villamosokat. Egész pontosan az első prototípus készül, és már a második előkészületei is elkezdődtek, tudtuk meg Pásztor Imrétől, a Miskolc Holding Zrt. kommunikációs vezetőjétől. Mint tudvalevő, 31 villamost vásárol uniós forrásból a város a villamosprojekt részeként, a gyártó a Ganz Skoda Közlekedési Zrt., amely cég közbeszerzési eljárás során nyerte el ezt a jogot. A Miskolcra tervezett villamosok előzetes típusengedélyét a Nemzeti Közlekedési Hatóság az év augusztusában adta ki Plzenben, a gyártás helyszínén, erről annak idején beszámolt lapunk. A típusengedély alapján kezdődött meg az első villamosok gyártása.

Hogy pontosan hol tartanak?

Tervezetten…

– A prototípus villamosok gyártása tervezetten történik, a gyártási folyamatról járművenként készült az ütemterv – tudtuk meg Pásztor Imrétől. Az első villamosban a napokban a kocsitestek és a vezetőfülkék előkészítő munkái folynak, azaz a lemezek kivágása, hajlítás, fúrás és marás. Ezeknek a munkáknak az elvégzését követően hamarosan befejezik a hossz- és kereszttartók hegesztését, gépi megmunkálását is.

– Természetesen minden folyamatot azonnal ellenőrzik is – hangsúlyozta a szóvivő. Beszélt a forgóvázakról is, ezek az előkészítési munkákat követően a vázkeret hegesztési és gépi megmunkálásánál tartanak. Mindeközben előkészítik a második prototípus gyártását is.
Hogy miért van szükség két prototípusra? Pásztor Imre szerint azért, mert ha kettő készül, akkor az esetleges típushibák is jobban kiderülnek a teszt során.

A szóvivő a további munkafázisokat is felsorolta, eszerint a mechanikai egységek elkészültét követően megtörténik az összekapcsolás, a tetőberendezések felszerelése, az elektromos- és kábelszerelés, a belső berendezések összeszerelése. A forgóvázak és a villamos részelemek összeszerelését követően kezdődhetnek a gyártási tesztelések, amelyek végeredményeként az első prototípus jármű elkészül.

Havonta három

– A szerződést megkötését követő 730. napig (azaz két év múlva) kell leszállítani az első és a második prototípust – mondja Pásztor Imre. Ám mint mondja, jelenleg úgy tűnik, hamarabb érkeznek tesztelésre a villamosok: már 2013. júniusában. Azaz kevesebb mint egy év múlva. Ez azonban nem befolyásolja az utolsó darabok leszállítását, ezeknek 2015. február végéig kell Miskolcra érniük. (Havonta hármat-hármat szállítanak a szerződés alapján.)

Miskolc leendő villamosairól Pásztor Imre még elmondja, mintegy kétszázan utazhatnak majd rajtuk, egyterűek lesznek, az utasok által teljes hosszában átjárhatók, légkondicionáltak és 100 százalékban alacsonypadlósak.

ÉM-HM

 Később zárják a projektet

Dr. Kriza Ákos polgármester a szerződéskötéskor azt nyilatkozta, tárgyalnának a Ganz Skodával arról, hogy esetlegesen egyes alkatrészeket Miskolcon gyártana a cég. Jutottak-e előre a tárgyalások? – kérdeztük Pásztor Imrét. A szóvivő úgy válaszolt, jelenleg nem tud bővebb felvilágosítást adni, mivel folynak az ügyben a tárgyalások.
Megtudtuk még, hogy a projekt lezárásának határidejét – a villamosbeszerzés közbeszerzési eljárásának elhúzódása miatt (negyedszerre sikerült eredményt hirdetni) – sikerült későbbre tolni, 2015. június 1-jéig kapott Miskolc engedélyt az elszámolásra. 

A teljes villamosvonal rekonstrukciója megtörtént, a vonalat meghosszabbították Felső-Majláthig, az új szakasz végleges átadását az év végére tervezik. Jelenleg a villamosmegállók építése folyik. Még az ősz során 80 fát, és 100-120 cserjét ültetnek el a villamosvonal mentén garanciálisan, mivel ennyi növény nem fogant meg a fásítás során. 








hirdet�s