Már három halálos áldozata van a dunaegyházi gázolásnak

Kecskemét, 2012. október 29., hétfő (MTI) – Már három halálos áldozata van a vasárnapi dunaegyházi gázolásnak, meghalt ugyanis az egyik sérült – közölte a kecskeméti kórház szóvivője az MTI-vel hétfőn.

Horváth Attiláné elmondta, a 19 éves férfi hétfőn hunyt el, a balesetben súlyosan megsérült másik férfit továbbra is a kórházban ápolják.

Vasárnap hajnalban Dunaegyházán egy ittas autóvezető négy férfit gázolt el, közülük ketten a helyszínen meghaltak, kettőt pedig súlyos sérülésekkel kórházba vittek.

Mihályné Bornemisza Eleonóra, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-vel közölte, hogy az ittasan gázoló 28 éves dunaegyházi férfit vasárnap őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

– MTI –








hirdet�s