Már csak egy nagy piac…

Már csak egy nagy piac…
Miskolc – Ma már tényleg lehet ünnepelni a munkát – az ünnepelhet, akinek még van.

Verőfényes napsütés, békésen kavargó tömeg. Sült szalonna, bográcsgulyás és a vattacukor ragacsos illata. A tuning-autók felől tolakodó, s a színpad hangjait időnként elnyomó basszusok. Szombaton a Csanyikban ünnepelt a város.

Már abból következtetéseket lehet levonni, melyik párt hogyan vett részt a majálison. A Munkáspárt osztályharcban edzett szimpatizánsai kissé lehangoltan álldogáltak az apró sörsátor alatt, várták a polgármesteri köszöntőt, hogy utána megkoszorúzhassák a munkásmozgalom mártírjainak állított emlékművet.
A mellettük álló, hasonló méretű árnyékoló alól időnként a Zöld Baloldal lángoló tekintetű aktivistája rontott rá a gyanútlan nézelődőkre – némelyikre többször is – és szórólapot a markukba nyomni. Biztos senki nem szólt még neki, hogy a választási kampány már véget ért. Kissé feljebb, a színpadtól nem messze egy lakodalmas sátor állt, rajta a felirat, miskolci szocialisták, benn pedig tényleg ők: Káli Sándor körül gyülekeztek a város irányítói, a párt funkcionáriusai. A fideszesek kissé félrehúzódva, a fák árnyékában majálisoztak, ottjártunkkor még csomóba gyűrve várta a sátor, hogy felállítsa valaki, mintha még nem döntötték volna el, kinek mi is lesz a feladata az új felállásban. MDF-, esetleg SZDSZ-sátrat hiába is kerestünk, de ott serénykedtek a szcientológusok, mindegyikükön felirat: önkéntes lelkész. Vajon milyen van még? Kényszerlelkész?
Az enyhe emelkedőn folyamatosan áramlott felfelé a tömeg. Gyerekes szülők igyekeztek távol tartani ivadékaikat a csábító bazártól, ahol mindent meg lehetett venni, amire az embernek éppen az erdő közepén semmi szüksége nincs. A kínálat eklektikus volt: kalaptól melltartóig, extra méretű ruháktól indián fejdíszig mindent árultak. Enni-innivaló is bőséggel akadt, de többen inkább saját maguk főztek vagy szalonnát sütöttek, a felkészültebbek pedig a magukkal hozott hűtőtáskáikból itták a sört.
– Nézze meg, ilyen az egész ország, mint ez a majális: egy nagy bazár – mutatott a hömpölygő tömeg felé az ózdi Kónya Béla, akivel a Munkáspárt sátránál beszélgettünk. Pólóján Kádár János portréja legalább annyira megfakult, mint a korabeli dicső május elsejék emléke, amikor a felvonulás után még együtt ünnepeltek a szakszervezetek. – Ma már nincsenek szakszervezetek – szögezte le -, de semmi más sincs: nincs ipar, nincs mezőgazdaság, nincs összetartás. Sokaknak munkája sincs, amit ünnepelhetne, aki meg dolgozik, az „fehér rabszolga”
Ennek ellenére a csanyiki majális remek hangulatban telt.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s