Már csak a szabadkártya jelenthet esélyt Rióra

Akt.:
Már csak a szabadkártya jelenthet esélyt Rióra
© Fotó: Bujdos Tibor - ÉM/archív
Miskolc, Guadalajara – A mexikói Guadalajarában rendezték a cselgáncsozók Mesterek Tornáját.


A tengerentúli esemény jelentette az olimpiai kvalifikációs világkupa-sorozat utolsó állomását, amelyre súlycsoportonként a ranglista legjobb tizenhat sportolóját hívták meg. Nem volt köztük Gercsák Szabina, a Hell Miskolci Judo Club 19 éves tagja, számára mégis nagyon fontos volt a viadal.

Ahhoz, hogy a kontinentális kvóta visszakerüljön hozzá, Barbara Matic-nak kellett volna „segítenie”. A horvát nemzetiségű judós azonban a mexikói első fordulóban kikapott a holland Kim Pollingtól, így helyezetlenként zárt, nem lett alanyi jogon riói kvótás.

Megköszönte

– Ennek következtében pedig az európai kvóta nem került ismét az ifjúsági olimpiai bajnokunk kezébe – mondta Nagy László, a miskolci klub elnökhelyettese. – Így már csupán egy esélye marad: be kellene kerülnie az úgynevezett szabadkártyás körbe. Ezt ismereteim szerint kérvényezni kell és arról, hogy ki kapja meg és ki nem, hamarosan egy bizottság dönt majd.

Gercsák Szabina a közösségi oldalán hozta nyilvánosságra érzéseit:
– Szeretném megköszönni mindenkinek a szurkolást. Sajnos Mexikóban nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan én, mi szerettük volna. Sajnos nem leszek ott Rióban. Kevés volt ez az idő arra, hogy biztosan sikerüljön, de még mindig junior vagyok, most már négy évem lesz arra, hogy százszázalékosan Tokióra koncentráljak. Köszönöm a sok biztatást és kitartást, sajnálom ha valakinek csalódást okoztam.

-ÉM-








hirdetés