Már biztos: kiesett a DVTK

Már biztos: kiesett a DVTK
A Diósgyőri VTK NB I-es labdarúgócsapatának már matematikai esélye sincs a bennmaradásra.

100 éves történelmének 1300. élvonalbeli bajnokiján, a 2009/10-es NB I-es labdarúgó bajnokság 27. fordulójában, a Paks FC vendégeként elszenvedett egygólos vereséggel biztossá vált, hogy a centenárium évében kieső helyen végez a DVTK együttese és a következő évadot az NB II-ben kezdheti. Persze ez a csapat, ez a klubszervezet igazából nem most esett ki, csak most pecsételődött meg végérvényesen a sorsa – már matematikailag sincs mibe belekapaszkodniuk az optimistáknak. Akik nem “matekszakosok”, azoknak eddig sem nagyon volt mibe, ezen a tavaszon csak éppen csapattá nem sikerült válnia a DVTK-nak, sem Tornyi Barnabással, sem Tóth Lászlóval. Miért volt szükség arra, hogy a szezonból hátralévő két hétben a negyedik szakvezető vegye át a csapatot Benczés Miklós személyében, azt megérteni talán épp olyan nehéz, mint azt, hogy miért csak 4 pontot sikerült szereznie 12 bajnokiján a DVTK-nak.


Büntetőt hárított

Maradva a csapat utolsó találkozójánál, ezen a meccsen az derült ki, hogy kapusposzton jól áll a Diósgyőr. A korábban jól szereplő, egy hete Zalaegerszegen súlyos sérülést szenvedett litván hálóőr, Malinauskas helyére lépő horvát cerberus, Ivan Rados is jó képességű játékos. Neki köszönhető, hogy csak egy góllal kapott ki a DVTK, persze ezen kívül a hazai csatároknak is, akik néhányszor még az üres kapuba is képtelenek voltak betalálni, nem is szólva a büntetőről. Az 57. percben 11-est is hárító (Nézze meg a videót >>>)Rados kapus jó védései mellett azt érdemes még megjegyezni a meccsről, hogy a Diósgyőrnek ezen a találkozón remek lehetősége nyílt arra, hogy gyakorolja a védekezést. A piros-fehérek támadójátékáról mindent elmond, hogy Kovács A. kapusnak egyetlen egyszer sem kellett védenie a 90 perc során… A DVTK csak az utolsó 10 percben tudta az ellenfél 16-osáig felépíteni a támadásait, mert egészen addig a középpályás sor és a csatárnak kinevezett játékossal együtt láthatatlan volt. A legújabb „diósgyőri divat”, a fiatalítás, vérfrissítés jegyében néhány szót a saját nevelésű ifj úkról: Polényi nem tudta megismételni a szerdai bemutatkozásán mutatottakat, bár még így is a jobbak közé tartozott, a két szélső középpályásról, Bacsáról és Kovács Sz-ről pedig annyit: az ugyan kiderült egy-egy elfutásukból, hogy gyorsléptűek, de ezen erényüket nem tudták kellőképpen a csapatjáték szolgálatába állítani. A paksi csapat teljesen megérdemelten szerezte meg első tavaszi győzelmét (!) és tett nagy lépést a bennmaradásért vívott harcban a Nyíregyházával szemben.

ÉM-BCS


Ivan Rados, a tizenegyesölő

boon | 2010.05.09 19:59
A Paks-DVTK mérkőzés 56. percében a diósgyőriek hálóőre büntetőt érően szabálytalankodott, majd pár pillanattal később jóvátette a hibáját.

Ön szerint ki volt a meccs legjobbja?

boon | 2010.05.09 15:15
A paksi vereségével matematikailag is kiesett a DVTK az NB I-ből. Ön szerint ki volt a Diósgyőr legjobbja?

Edzői nyilatkozatok a Paks-DVTK meccs után

boon | 2010.05.08 20:12
Olvassa el, hogy értékelte a két vezetőedző a csapatok játékát!

Paksi FC vs Diósgyőri VTK 1-0 (0-0)

boon | 2010.05.08 08:57
A labdarúgó NB I. 26. fordulójában Paksra utazott a Diósgyőr. A mérkőzésről élőben tudósítottunk szombaton 18 órától.
 








hirdet�s