Friss hírek

2008.07.30. 14:07

ÁRVÍZ: Szakállamtitkár: "túl vagyunk a nehezén"

<p>A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) vízügyi szakállamtitkára szerint túl van Magyarország az árvízi helyzet nehezén. Kóthay László szerdán elmondta: hatodik napja tart a védekezés, jelenleg 15 folyószakaszon 780 kilométer hosszan van árvízveszély, azonban már szinte alig van olyan szakasz, ahol a legmagasabb - harmadfokú - lenne a készültség.</p>

A belvíz eddig 4100 hektár területet öntött el, valamint 50 településen 280 ember vesz részt a védekezésnek, ennek döntő többsége pedig önkéntes. A szakállamtitkár hangsúlyozta: a veszélyhelyzet elmúlt és már egyetlen lakott település sincs veszélyben: a Tisza már tetőzött Vásárosnaménynál, a Hernád egész hosszán apad ás a Dunántúlon sincs készültség. Az elmúlt napokban 100ezer homokzsákot és 5ezer köbméter homokot használtak fel a védekezéshez.

Kóthay László hozzátette: az előrejelzések szerint a következő 24 órában nem lesz csapadék az érintett folyók vízgyűjtőin, így várhatóan nem rosszabbodik a helyzet. A KvVM mérései szerint egyébként a Tisza vízminősége is megfelelő, tehát a Romániában történt szennyeződés nem érte el számottevően a folyó magyar szakaszát.

A további teendőkről szólva a szakállamtitkár elmondta: a magyar árvízvédelmi rendszerek fejlesztésére 150 milliárd forintot fordít az állam 2013-ig, ebből 110 milliárdot a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztésében a Tisza-völgyre.

Az Országos Műszaki Irányító Törzs délelőtti tájékoztatása szerint harmadfokú készültségre már csak a Hernádon van szükség, 62 kilométer hosszan. Várhatóan azonban még szerdán ott is visszaminősítik a fokozatot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!