Már a téli szezonra készülnek Bánkúton

Zajlik a karbantartás a bükki sípályán
Zajlik a karbantartás a bükki sípályán
Bánkút – „Immár egy hónapja tart a karbantartás Bánkúton. Megpróbáljuk olyan szintre hozni a felvonókat, ahogy az eddigi években volt és talán egy kicsit még jobbá” – fogalmazott Gramantik Csaba, a Bánkúti Síklub elnöke.

Van tennivaló: 2008-ban a viharkárok, 2010-ben pedig kábellopások, hogy csak a közelmúltat említsük. Az elnök szerint igazán egyik eseményt sem heverte ki a klub.

– Társadalmi munkában végezzük a felújításokat, hiszen nincs kerete a klubnak egy alvállalkozóra… – mondta az elnök, aki hozzátette: örömmel vennék, veszik a segítséget, ráadásul minden hétvégére van társadalmi munka hirdetve a klubtagoknak, de bárkit szívesen látnak.

Legalább átlagosban bízva

Hogy milyen szezont várnak? Az elmúlt évek átlagát nézve 25 napos átlag síelések voltak. (Benne kettő- és 58 napos síeléssel is.)

– Bízom benne, hogy az előttünk álló szezonban is legalább 25–30 napos síelési lehetőség lesz – bizakodott Gramantik Csaba.

Rákérdeztünk arra is: a Bánkútra vezető út javítására van-e valamilyen ráhatásuk? Az elnök elárulta, több levelet is írtak ennek kapcsán a Magyar Közútnak – nemcsak ők, hanem a Fehér Sas Panzió és a katonaság is –, azt a választ kapták, hogy nincs pénz arra, hogy a mályinkai elágazástól Bánkútig megcsinálják az utat.

Az viszont tény, hogy 500–600 méteres szakaszt megcsináltak folyamatos aszfaltozással (erre van keret), ugyanakkor örvendetesen végigkátyúzták az utat az idén, jelentősen javítva a körülményeken.

A Bánkúti Síklub új elnöksége egyébként májusban alakult újjá. Az elnökség összetétele jelentősen nem változott, mindössze egy új fő került be, elnöknek Gramantik Csabát választották, akinek egyik legfőbb célkitűzése az, hogy megpróbálná nyári üzemmódra átállítani Bánkútat.

– A téli bevétel lenne a bónusz, azaz ne a téliből, hanem a nyáriból tartsuk fel elsősorban a klubot – tette hozzá.

ÉM-JLI








hirdetés