Már a kupadöntő is téma a Vegyész RC Kazincbarcikánál

Akt.:
Már a kupadöntő is téma a Vegyész RC Kazincbarcikánál
Kazincbarcika – A Vegyész RC már biztos alapszakasz-győztesként várja a Kaposvár elleni idegenbeli bajnokit.

A férfi röplabda NB I 22. fordulójában vasárnap 17.00-tól a FINO Kaposvári SE vendége lesz a Vegyész RC Kazincbarcika. A két együttes tulajdonképpen rangadót játszik, hiszen a tabella első két helyezettje csap össze a somogyi városban, de igazi tétje csak a hazai gárda számára van ennek a mérkőzésnek. Ugyanis, ahhoz, hogy a Kapos­vár megtartsa jelenlegi helyét nyernie-, pontot ­kellene szereznie a barcikaiak ellen. Ezzel szemben a Vegyész számára ,,csak” presztízse van a találkozónak, a kérdés az, hogy veretlenül zárnak-e alapszakasz-győztesként. A két gárda néhány napja Barcikán, a Magyar Kupa elődöntőjében megmérkőzött egymással, és azt az összecsapást négy szettben a sárga-kékek nyerték (ebben az évadban további két tétmeccset játszottak egymás ellen a felek, és a hazai bajnokiján, és az idegenbeli kupameccsén is 3:0-s VRCK siker született).

– Kemény, fizikai edzéseink voltak a hét első felében, csapatrész gyakorlatok először csütörtökön voltak a programban – mondta Daniel Oravec, a Vegyész RC Kazincbarcika vezetőedzője. – Nem titok, hogy mi már a kupadöntőre készülünk, ezért volt most több erőnléti feladat. Vasárnap azonban vár még ránk egy kemény alapszakasz-mérkőzés a Kaposvár vendégeként, amit szintén szeretnénk megnyerni, csakúgy, mint a korábbi tizenkilenc bajnokit. Az azonban nem titok, hogy több felállást is ki fogunk próbálni a Fino ellen, csakúgy, mint a jövő heti, szlovák csapatok elleni edzőmérkőzéseken. A szlovák bajnokság két éllovasa, a Prievidza és a Nitra ellen játszunk, majd a kupadöntő előtt néhány nappal a tabella második felében lévő Zvolennel meccselünk egyet. Az igazi formánkat a kupadöntőre szeretnénk időzíteni, ezért szerveztünk a következő időszakra három edzőmérkőzést.

Nyerni akarnak

Gebhardt Norbert, aki az utóbbi mérkőzéseken több lehetőséget kapott, így nyilatkozott a mostani meccs előtt:

– Örülök, hogy az elmúlt hetekben több lehetőséget kaptam a bizonyításra tétmérkőzéseken is. Mindig próbálom magamból kihozni a maximumot, de úgy érzem, a mutatottaknál valamivel jobban is teljesíthettem volna. Persze az jól esett, hogy Daniel Oravec megdicsért a mérkőzések után, ami egyértelműen tovább motivál. Remélem, hogy a folytatásban is tudom majd segíteni a csapatot. Természetesen, mint mindig, Kaposváron is nyerni akarunk, függetlenül az első helyünktől, ugyanúgy készülünk erre a rangadóra is, mint a korábbiakra. Küzdelmes, nehéz mérkőzésre számítok, hiszen idegenben játszunk Kaposváron, ráadásul a hazaiak számára roppant fontos lesz az a mérkőzés a második hely miatt.

ÉM-TM, BCS


A férfi röplabda NB I állása

1. Vegyész RC Kazincbarcika 19 17 1 1 – – – 57:3 56

2. FINO Kaposvári SE 19 13 2 2 – 1 1 52:12 49

3. HÉP-Kecskeméti RC 19 12 2 1 3 1 – 52:16 47

4. Pénzügyőr SE 19 10 2 1 1 2 3 43:22 39

5. Szolnoki RA 18 6 1 2 – 1 8 28:32 25

6. MAFC-BME 19 6 2 – 1 2 8 28:35 25

7. Dunaferr SE 19 4 1 2 2 1 9 26:41 21

8. MÁV Előre SC 20 2 3 2 2 2 9 27:46 21

9. Pécsi TE-PEAC 19 3 1 1 2 2 10 20:45 15

10. Sümegi RE 18 1 2 1 3 2 9 20:46 14

11. Debreceni EAC 19 – – – – 2 17 2:57 0









hirdetés




hirdet�s