Már a karácsonyra készülnek Homrogdon

Homrogd község Közösségi Háza színvonalas nyári és őszi programokat szervezett a fiataloknak és az idősebbeknek.

Az iskolaév végén, háromnapos évzáró alkotótábort szerveztünk kisiskolásoknak
– közölte lapunkkal Makónyi András programszervező. Az ezt követő hétvégén
községi sportnapot tartottunk, ahol többek közt a gyerekek kézilabdában és fociban
mérkőzhettek meg a felnőttekkel. A hó végén, immár hagyományként tartottuk meg
a falu juniálisát. Felléptek a szikszói Művészeti Iskola tanárai Molnár István
vezetésével, a helyi Kis Virág együttes Mező István vezetésével, Bobó és barátai
gyermekműsorukkal, Horváth Pálma népszerű slágereket énekelt, valamint
egész délután az Irotai Öregfiúk zenekar „húzta” a talpalávalót. Szalmafonás,
arcfestés, kézműves-foglalkozás és ugrálóvár várta a legfiatalabb korosztályt.
A hagyományos főzőversenyt, Juhász Norbert csapata nyerte.

Folklórtalálkozó

Júliusban immár 7. alkalommal került sor a Nemzeti és Nemzetiségi Folklórtalálkozóra,
melyen 22 együttes adott számot felkészültségéről és nyújtott színvonalas szórakozást.
Az ezt követő hétvégén a Dobi házaspár fergeteges slágerparádéján tapsolhattak
az érdeklődők. A hónap utolsó napján a Szekszárdi Gitárkvartett adott szabadtéri
koncertet, melyet megtekinthettek a következő heti kézművestáborba érkező gyerekek
is. A kézműves-foglalkozásokat a helyi gyerekek is szívesen látogatták. Volt
tábortűz és múzeumlátogatás is. A következő héten már a miskolci Kalyi Jag Romapont
tánctáborának résztvevői lakták be a turistaszállót, akik a tábor végén fergeteges
műsorral búcsúztak a helyiektől. Augusztus utolsó hetében a debreceni néprajzosokat
láttuk vendégül, akik nagyon hálásak voltak a jó ellátásért és "idegenvezetésért".

Szüreti felvonulás

Az ősz beköszöntével a szüreti felvonulásra való felkészülés tartotta lázba
a fiatalságot. Bár voltak nehézségek a szervezésnél, elmondhatjuk, sikeres rendezvényen
vagyunk túl. Ezért köszönet a gyerekeket felkészítő óvónőknek, a táncban részt
vevő fiataloknak,a helyi és környékbeli községek polgármestereinek, és mindenkinek,
aki egy picit is segített! Szeptember végén az apróságok nagy örömére bűvészshow
volt a Közösségi Házban. A szüret sikerén felbuzdulva a fiatalok, már a Csereháti
Karácsonyra való felkészülésen gondolkodnak. Az idén is megtartjuk a Katalin-bált,
a községi Mikulás-ünnepséget és felállítjuk a falu karácsonyfáját. További rendezvényeinkre
is szeretettel várunk minden érdeklődőt – jelentette ki végezetül Makónyi András
programszervező.

B. Gy.








hirdet�s