Már 80 halottja van a pakisztáni támadásnak

Már 80 halottja van a pakisztáni támadásnak
Átvették az uralmat a hatóságok a két mecset fölött, amelyeket fegyveresek támadtak meg a pénteki ima közben Pakisztánban.

Az épületekből folyamatosan hordják ki a holttesteket. Az AFP értesülései szerint már 80 halottja van a terrorakciónak. A gépfegyverekkel, gránátokkal és robbanóanyaggal megtömött övekkel felfegyverkezett támadók két helyen, Lahor Model Town negyedében, valamint a Gari Sahu nevű városrészben támadtak az Ahmadija muszlim vallási közösség mecseteire, és válogatás nélkül lőni kezdtek az emberekre. Az egyik mecsetnél túszokat is ejtettek, majd elbarikádozták magukat, de több órás tűzharc után végül mindkét épületet bevette a hadsereg és a rendőrség.

Több támadó is meghalt a támadásban, míg egyeseket elfogtak. Néhányan el tudtak menekülni, utánuk hajtóvadászatot indított a rendőrség, amely egyelőre nem tudja, hogy hány támadó vett részt összesen a terrorakcióban. A támadásért egyelőre senki sem vállalta a felelőséget, de a hatóságok a pakisztáni tálibokat gyanúsítják.

A több tízezer tagot számláló Ahmadija muzulmán közösség a 19. században szerveződött Indiában, a szunniták és a síiták eretnek szektának tekintik. Pakisztán nem ismeri el hivatalosan muzulmán közösségnek és korlátozza működésüket.

– Független Hírügynökség –








hirdet�s