“Már 24 éve dolgozom, és csak 88 ezer forint a fizetésem”

“Már 24 éve dolgozom, és csak 88 ezer forint a fizetésem”
Borsod-Abaúj-Zemplén – A Facebookon tiltakoznak a dajkák és a kisgyermeknevelők alacsony fizetésük miatt.

– Huszonnégy éve dolgozom az egyik miskolci óvodában dajkaként. A fizetésem 88 ezer forint, ami rettenetesen kevés a megélhetéshez. De nemcsak ez a baj, hanem az is, hogy szinte alig van különbség a 20–30 éve dolgozók és az újonnan belépők bére között. Szerintem ez felháborító, de mit tudok csinálni? Munkahelyre és fizetésre szükségem van. Eddig azért kellett a pénz, mert a lányomat kellett taníttatnom, most pedig azért, hogy a férjemmel fent tudjuk magunkat tartani. Mindketten ilyen keveset keresünk, úgyhogy kifizetjük a számlákat, és ennivalót veszünk. Szórakozásra már nem futja, nyaralni sem voltunk még soha. De az az igazság, örülünk, hogy egyáltalán munkánk van – panaszolja lapunknak Ilonka, az egyik miskolci óvoda dajkája. Kérte, teljes nevét ne írjuk meg.

Táblákkal

A Facebookon terjed egy fotó, amelyen óvodai és bölcsődei dolgozók emelik magasra saját táblájukat. Rajta a munkában töltött évek száma, felette, hogy mennyi a fizetésük. A 36 éve dolgozó dajka 82 ezer 500 forintot vihet haza, a 6 éve dolgozó 77 ezer forintot. A kisgyermeknevelőknél sem jobb a helyzet, ők kicsit több mint 80 ezer forintot keresnek, a bölcsődevezető-helyettes pedig 37 év után 110 ezer forintot.

A Pedagógusok Szakszervezete több éve harcol azért, hogy a nem pedagógus végzettségű, de oktatási-nevelési intézményekben dolgozók is kapjanak béremelést, mondta lapunknak Makár Barnabásné, a PSZ ügyvezető testületének tagja, B.-A.-Z. megyei óvodai tagozat vezetője.

Kifejtette: az egyik baj az, hogy a fizetések nagyon alacsonyak, a másik pedig az, hogy a minimálbér folyamatos emelésével a közalkalmazotti bértábla értékei összecsúsztak, így alig van közöttük különbség. A harc eredménye az lett, hogy az állami iskolák fenntartójához, a Klikhez tartozó intézmények technikai dolgozói kaptak bérkiegészítést. Az első 25 ezer forintot egy hónapja utalták nekik, a másik 25 ezret, az ígéretek szerint november 30-án fogják.

Nem mindenki

A helyzetet azonban bonyolítja, hogy nem minden Klik-es iskola működtetője a Klik. Miskolcon például az önkormányzat. Ezért a megyeszékhelyen nem kaptak pluszpénzt se az általános iskolák és gimnáziumok, se az óvodák technikai dolgozói (az óvodák fenntartója és működtetője az önkormányzat).

A bérfeszültség rendezése érdekében a PSZ elnöke, Galló Istvánné levelet küldött minden polgármesternek, de Miskolcon például erre semmi válasz nem érkezett. Makár Barnabásné ezért fogalmazott egy újabb levelet, amelyben időpontot kér Kiss Gábor alpolgármestertől, hogy tudjanak az ügyről tárgyalni.

– Év elején, a költségvetési tárgyalások alkalmával is felvetettem a problémát, de akkor azt a választ kaptam az önkormányzat pénzügyi főosztályától, hogy béremelésre vagy -kompenzációra nincs pénz. Volt olyan dolgozó, aki azt mondta nekem, hogy szervezzünk már egy jó kis demonstrációt, azzal hátha elérnénk valami eredményt – vázolta a helyzetet lapunknak az érdekvédő.

– Hegyi Erika –


Nem volt emelés

A pedagógusok munkáját segítő dolgozóknak 2008 óta nem volt béremelésük. Szinte mindannyian minimálbér közeli pénzért dolgoznak. A közalkalmazotti bértábla évek óta nem változott, csak a minimálbér emelkedett folyamatosan, emiatt a pályakezdők közel ugyanannyit keresnek, mint azok, akik már 25–30 éve dolgoznak. Ez pedig óriási feszültségeket okoz az oktatási-nevelési intézményekben.


„Ötven százalék kellene”

Szálkai József az egyik megyénkbeli óvodában dolgozik élelmezésvezetőként.

– A fizetésem nettó 90 ezer forint, pedig felsőfokú végzettségem van. Ebből a pénzből csak a rezsire futja és élelmiszerre. Véleményem szerint legalább 50 százalékos béremelésre lenne szükség, hogy meg tudjunk élni. Nagyon sok konyhai dolgozó vagy dajka csak 70–75 ezer forintot keres. És igazából az is igazságtalan, hogy a fővárosban vagy a Dunántúlon ugyanilyen beosztásban sokkal több a dolgozók fizetése – sorolta az élelmezésvezető.