Mandala jóga Egyesület: Sport, a testi-lelki egészség érdekében

Az egyesület tagjai
Az egyesület tagjai
Feldebrő, Miskolc – Húsz évvel ezelőtt alakult meg Miskolcon a Mandala jóga Egyesület.

Azokat a 30–40 év körüli nőket vonzotta egy csapatba, akik úgy gondolták, hogy az egészség megőrzéséért, vagy a gyógyulásért nekik kell többet tenni, nem az orvosnak. Kristóf Marianna, az egyesület vezetője, jógaoktató is úgy kezdte, hogy egy síbaleset után a jóga lassú mozgásterápiája volt a térdsérülése legjobb hasznára. Az itteni oktatóitól vezetett az út a leghíresebb indiai mesterhez, Iyengarhoz. A képesítése, a tudása, a tőle kapott oklevele egyetemi diplomával egyenértékű.

Nem szabad hibázni

Pedagógusokról tudjuk, hogy nem mindegy, hogy ki hogyan adja át a tudását. Ebben a „műfajban” sem nem szabad hibázni. A jóga vonása ugyanis, hogy a testtartások – az ászanák – rendszere révén képes a testet áttisztítani, és jó erőben megtartani. A testhelyzetek javításának, a kitartásoknak éppen a gyógyhatás miatt jelentős szerepe van.

A 30–50 tagú csapatból szinte mindenki a fizikai erőnlétének javítására keresett mozgáslehetőséget, vagy valamilyen betegségből való kilábalásra látott a jógában megváltást. S ha volt kitartása, és mindezt megkapta, szinte észrevétlenül lelki, szellemi változást tapasztalt önmagán. S egyszer csak létrejött a belső harmónia. Persze, jöhetnek hullámvölgyek az életben. De ezzel a tapasztalással, egy jól működő közösséggel könnyebb újból talpra állni.

Az egyesületi tagok Feldebrőn, augusztus elején, egy rendhagyó jógahétvégén ünnepelték a megalakulást, és köszöntötték Mariannát.

Megváltoztatta életüket

Többek között egy fotóalbummal, az ország- és Erdély-járó táborok fotóival, és személyes vallomásokkal. Valamennyi végkicsengése: a jóga megváltoztatta az életüket. Ez nem versenysport. Vagy mégis az?

Itt csak önmagukat kell legyőzni, hogy legyen akaraterő otthon, vagy közösségben önmagukért – áttételesen pedig a családjukért, a környezetükért – megtenni ezt a JÓ-(gá)t.

ÉM








hirdetés