Kicsi, piros, drága, mégis szeretjük

Akt.:
Lassan eszegetve tovább tart az élvezet
Lassan eszegetve tovább tart az élvezet - © Fotó: Ádám János
Miskolc – Ugyan talán még nem extrém drága, ám nem éppen olcsó a 2000 forint/kg körüli málna a piacokon.

Drága, mert szerintem kevesen foglalkoznak a termelésével, ráadásul aki szedi, az maximum 4–5 kilogrammot tud szüretelni óránként – mondta munkatársunknak István, aki évtizedek óta árus a Búza téri zöldség- és gyümölcs piacon.

malna-16-aj

A Magyar Gyümölcs Szövetség elnöke, Csizmadia György korábban arról beszélt az Agroinformnak, hogy míg 20–25 éve több mint 25 ezer tonna málna termett meg például a Dunakanyarban, a Mátra déli lejtőin, addig az idén legfeljebb ezer tonnát szüretelnek.

Vissza a Búza térre, ahol 1800–2200 forint/kg körüli árakon láttunk málnát. (A termelő ennek az összegnek a töredékét kapja.)

István szerint viszont Budapesten van, hogy kétszer ennyiért kínálják ezt a gyümölcsöt. „Nálam most nincs is!” – mutatott körbe. „Kényes, hamar tönkremegy. Amúgy lehet, hogy sokszor nem is magyart veszel, mert a lengyelek nagyon elkezdtek málnát termeszteni.”

malna-13-aj

A lengyelek gépiesítettek

Sőt, gépiesítették is a szedést, míg nálunk leginkább kézzel szedik a málnát. A dolgozók 500–600, szerencsésebb esetekben 1000–1200 forintot kereshetnek óránként. „A magyar málna azért jobb minőségű…” – tette hozzá a Búza téri árus. Az időjárás idén is odavert: fagykárok is voltak, de ez a gyümölcs 30 Celsius-fok feletti meleget is nehezen bírja.”

– Nekünk drága, egy kilót jó ideje nem, 20 dkg-ot szoktam venni, de így vagyunk a dinnyével is, jó, ha egy felet vásárolunk – ezt már Ferencz István Józsefné, miskolci lakos árulta el munkatársunknak. – Arra szoktam figyelni, hogy ne legyen aszott, rohadt.

ÉM-JLI

malna-08-aj








hirdetés










hirdet�s