2012.02.4 11:30; Frissítve: 2012.02.4 11:30


Malév – Normalizálódott az utasforgalom a repülőtéren

Budapest, 2012. február 4., szombat (MTI) – Normalizálódott az utasforgalom a Liszt Ferenc repülőtéren, a Malév-jeggyel rendelkező utasok tájékozódtak a lehetőségekről – mondta el Hardy Mihály, a repteret üzemeltető Budapest Airport (BA) kommunikációs igazgatója szombaton reggel az MTI-nek.

    A szombati nap egyébként sem forgalmas, összesen 13 Malév járat indult volna.
    Hardy Mihály beszámolt arról is, hogy hajnalban visszatért a lízingelt repülőgépeket az írországi Shannonba, az International Lease Finance Corporation (ILFC) központjába visszaszállító gépek személyzete.
    A tranzitban péntek este összesen 29 külföldi Malév-utas volt, nekik a konzulátusok nyújtottak segítséget a továbbutazáshoz.
    Róna Márta, a Malév szóvivője felhívta a figyelmet a Malév honlapján közölt elérhetőségekre. A légitársaság folyamatosan és megerősített ügyfélszolgálattal tájékoztatja az utasokat a tennivalókról. Hozzátette, hogy a Malév-jeggyel rendelkező utasoknak egy másik járatra kell jegyet venniük, és a számlát kell benyújtaniuk a Malévhez. A pénteken leállt légitársaság feladata most a tájékoztatás és az utólagos elszámolás – tette hozzá.
    A Malév pénteken hajnalban jelentette be, hogy 66 év üzemelés után nem indít több járatot, a légitársaság leáll, miután nem volt elég likviditása arra, hogy a megrendült bizalmú kiszolgálóknak előre fizessen ki nagy összegeket. Összesen 7.200 pénteki utas már nem tudott Malév-géppel utazni, számukra több légitársaság is kedvezményes árú jegyeket ajánlott. A légitársaságnál hamarosan csoportos létszámleépítéssel válnak meg a dolgozók nagy többségétől. A Malév leánycégeit a leállás nem érinti, ezek tovább üzemelnek.

-MTI-

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Megtört a közbeszerzések trendje az első negyedévben
Budapest, 2012. május 27., vasárnap (MTI) - A közbeszerzések darabszáma 2008 óta, a múlt év végéig [...] tovább »
Kockázatkerülés volt a részvénypiacon az elmúlt héten
Budapest, 2012. május 27., vasárnap (MTI) - Görögország eurózónából való esetleges kiválása volt a fő téma [...] tovább »
Nyirő József újratemetése – A szervezők továbbra is a temetés megtartására készülnek
Budapest/Csíkszereda, 2012. május 26., szombat (MTI) - Nyirő József újratemetésének székelyudvarhelyi [...] tovább »
Nyirő József újratemetése – Lukács: nem számolnak atrocitással a vasárnapi szertartáson
Budapest/Székelyudvarhely, 2012. május 26., szombat (MTI) - Nem számolnak atrocitással vagy bármilyen erőszakkal a [...] tovább »
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
Budapest, 2012. május 26., szombat (MTI) - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 21. héten megtartott [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés