A gazdasági tárca vezetője azt követően nyilatkozott, hogy a kormány – Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével – a munkaadók és munkavállalók szervezeteinek képviselőivel több mint kétórás megbeszélést folytatott.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium is vizsgálja, hogy szükség van-e a Malév-dolgozók ügyében állami lépésre, illetve a meglévő szerződéseknek van-e potenciálisan negatív hatása a költségvetésre – mondta Matolcsy György a működését pénteken beszüntető légitársasággal kapcsolatban.
“Tudjuk, hogy ez egy hosszú folyamat lesz, és azt is gondoljuk, hogy bár a Malév csődje mint egy nemzeti vállalat csődje (…) sok szempontból rossz hír, (…) ugyanakkor azt is látni, hogy a piac élénk, így a reptéri forgalom akár bővülhet is, de ezt ma még nem tudjuk” – hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter.
MTI