Helyi közélet

2017.03.12. 13:18

NOE: ingyenes építőanyaggal segítenek nagycsaládosokat hazai cégek

Budapest - Évente két nagycsalád építkezését támogatják hazai cégek építőanyagokkal, összesen már tíz családi ház készült el - mondta el Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Budapest - Évente két nagycsalád építkezését támogatják hazai cégek építőanyagokkal, összesen már tíz családi ház készült el - mondta el Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Tájékoztatása szerint tavaly novemberben írták ki a legutóbbi pályázatot, amelyre saját otthonnal nem rendelkező nagycsaládosok jelentkezhettek. A pályázóktól a többi között önerőről szóló igazolást és tervdokumentációt kértek, valamint motivációs levelet, amelyből kiderül, hogy miért szeretnének saját házba költözni, illetve mekkora szükségük van erre a támogatásra.

Az elbírálásnál vizsgálták egyebek mellett a jövedelmi helyzetet és azt is, tudják-e vállalni a jelentkezők, hogy az év végére felépítik a házat, tehát most nagyon gyors munka kezdődik mindkét családnál - közölte a NOE elnöke.

A támogatási szerződéseket pénteken írták alá. A támogatók felvették a kapcsolatot a nyertes nagycsaládokkal, és végigkísérik a munkát.

A NOE elnöke hangsúlyozta, hogy az érintett cégek 2011-ben indították ezt a támogatást, amikor válság volt az építőiparban. Kardosné Gyurkó Katalin hozzátette, bízik benne, hogy ha a piac bővülésével a cégeknek lesz lehetőségük, több családnak segíthetnek majd.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában