Május 1-jétől többet fizetnek a bliccelők a fővárosban

Május 1-jétől emelkednek a tömegközlekedés pótdíjai Budapesten. A helyszínen fizető bliccelőktől 5000 forintot kérnek majd az ellenőrök a jelenlegi 2500 forint helyett, az otthon felejtett bérlet bemutatásakor pedig 750 helyett 2500 forint lesz a tarifa. A BKV javaslatát hétfői ülésén jóváhagyta a főpolgármesteri kabinet, a végső döntést pedig a jövő csütörtökön hozza meg a Fővárosi Közgyűlés.

A felmérések alapján egy utas átlagosan 29 felszállásonként találkozik egy ellenőrrel, míg a helyszínen fizetett pótdíj jelenleg 11 utazás árának felel meg. A pótdíjak emelésének célja a bliccelés visszaszorítása, és ezzel a BKV bevételeinek növelése – mondta el a Független Hírügynökségnek Nyáry Krisztián, a városháza kommunikációs igazgatója.

A jegy nélkül utazóknak május 1-jétől a helyszínen 5000 forint büntetést kell fizetniük a jelenlegi 2500 helyett. Ha valaki utólag, de 30 napon belül fizet, akkor 10 ezer forint a pótdíj az eddigi 7500 helyett. A 30 napon túli kiegyenlítés díja 20 ezerre nő a mostani 15 ezerről.
Aki otthon felejtette a bérletét, az bemutathatta utólag és akkor csak 750 forintot kellett fizetnie, ezentúl viszint 2500 forint lesz a pótdíj.

A BKV várakozásai szerint az emelkedő pótdíjak növelik az utasok bérlet-, illetve jegyvásárlási hajlandóságát. A cég emellett az ellenőrök létszámát is emeli.








hirdet�s