Helyi közélet

2013.02.04. 16:01

Fenyegetések a romák házán

Forró - Közösség tagja elleni erőszak bűntett gyanúsítottját keresi a rendőrség Forrón.

Forró - Közösség tagja elleni erőszak bűntett gyanúsítottját keresi a rendőrség Forrón.Takarodj a testvéred után elég volt belőled Ne döncs a fejünk felett csak a cigányaid választottak meg” - ezt a feliratot, és ezzel a helyesírással festette fel valaki a forrói cigány kisebbségi önkormányzat elnökének vaskapujára.

Lakatos Zoltán munkatársunknak elmondta: pénteken éjjel több, cigányok által lakott ház falán is megjelentek hasonló feliratok, az éppen családostól Kanadában tartózkodó testvére házának falára például azt írták, hogy maradjanak kint, mert ha haza mernek jönni, megölik őket.

„Valaki olyan tehette, aki ismer bennünket”, mondta el véleményét Lakatos Zoltán, de hogy ki fújhatta fel az üzeneteket, nem tudja. Mint mondta, erősödik a cigányellenes hangulat a településen, amit jól példáz, hogy a legutóbbi választások alkalmával a Jobbik 300 szavazatot kapott. Lakatos Zoltán hozzátette: a feliratok miatt az emberek félnek, mert mint mondták, „Tatárszentgyörgyön is így kezdődött...”

Van gond, de nem mindenkivel

A település képviselő testületében is helyet foglaló kisebbségi elnök szerint a kapujára festett üzenetnek éppen a település életében betöltött szerepéhez lehet köze. Lakatos Zoltán elmondta még: a 2700 fős Forrón 1200 roma él, de a képviselőtestületi üléseken gyakran kell a cigányság problémáival foglalkozni, és elege van belőle, hogy néhány család miatt az egész romaközösséget megbélyegzik.

„Nem mondom, előfordulnak falopások, kisebb lopások, de nagyobb bűncselekményre, mondjuk gyilkosságra, szerencsére emberemlékezet óta nem volt példa a településen. Van 10-20 renitensebb család, de ezek miatt nem lenne szabad az összes romát bűnbaknak állítani”, fejtette ki Lakatos Zoltán.

A házakra festett fenyegető feliratok miatt feljelentést tettek. A megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának közleménye szerint négy családi házának falán és a település üdvözlő táblájának hátoldalára szombat reggelre virradóan ismeretlenek festékszóró spary-vel „kihívóan közösségellenes, uszító tartalmú feliratokat rajzoltak”, ezért az Encsi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya az ügyben büntetőeljárást indított, és - három év börtönnel fenyegetett - közösség tagja elleni erőszak bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást.

ÉM-SZP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában