Majdnem kilencszázan írták alá a Hedvig-ügy méltányos kivizsgálását követelő nyilatkozatot

Nem egészen egy hónap alatt összesen 885-en írták alá a szlovák Fair-play Szövetség nyilatkozatát, amelyben Malina Hedvig ügyének méltányos kivizsgálását követelik. Ezt a szervezet ügyvezető igazgatója erősítette meg csütörtökön a Független Hírügynökségnek, miután az interneten is lezárult az aláírásgyűjtés.

Zuzana Wienk közölte, a “Hogy az igazság esélyt kapjon” című dokumentum 885 aláírója közül 63 nem szlovák állampolgár, hanem külföldi. Zömmel magyarországiak, de vannak például csehek és britek is. Hozzátette: nevük alapján a nem magyarországi és nem szlovákiai támogatók között is többen lehetnek magyar származásúak. Az ügyvezető igazgató a Független Hírügynökség érdeklődésére közölte: mivel a nyilvánosság számára ellentmondásosnak tűnik az ügy és a nyári szabadságolás idején tették közzé nyilatkozatukat, elégedett az összegyűlt aláírások számával.

A nyilatkozatot az aláírásokkal együtt elküldik Robert Fico szlovák miniszterelnöknek, a pozsonyi kormány kisebbségekért és emberi jogokért is felelős alelnökének, továbbá a belügyminiszternek és a főügyésznek is. Ugyancsak megkapja a dokumentumot a szlovák országos rendőrfőkapitány, akihez ezen kívül 26 konkrét kérdést is intéznek a Malina Hedvig-ügyben folytatott eljárással kapcsolatban.

A többi közt arra kérdeznek rá, ki igazolta azoknak a kihallgatott személyeknek az alibijét, akik hasonlítottak a Hedvig leírása alapján az elkövetőkről készített fantomképekre? Felteszik a kérdést: miért nem kaphatja meg Hedvig ügyvédje azt a videofelvételt, amely a magyar diáklány tavaly szeptember 9-i kihallgatásáról készült, illetve miért nem készített a nyomozó fotódokumentációt a lány sérüléseiről a támadás napján?

A dokumentumot számos szlovák közéleti személyiség látta el kézjegyével, köztük Malina Hedvig pszichiátere, Jozef Hašto ((ejtsd: jozef hasto)) és Martin Bútora, Szlovákia volt washingtoni nagykövete, korábbi köztársaságielnök-jelölt.

A Fair-play Szövetség júliusban jelezte: komoly fenntartásai vannak a Hedvig-ügyben eljáró büntetőjogi szervek pártatlanságát és szakmaiságát illetően. A belügyminisztérium azzal válaszolt, hogy a rendőrség és az ügyészség a törvénnyel összhangban jár el.
Malina Hedvig, szlovákiai magyar diáklányt tavaly augusztus 25-én, saját állítása szerint azért verte meg két bőrfejűnek látszó fiatal férfi, mert hallották, hogy magyarul beszél.