Majdnem 500 javaslat érkezett az Új Széchenyi Terv vitairatához

Eddig csaknem 500 szakmai javaslat érkezett az Új Széchenyi Terv vitairatához, melyet Orbán Viktor miniszterelnök, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter indított társadalmi vitára július 28-án – írja a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közös szerdai közleménye. A szaktárcák még a következő napokban is várják a javaslatokat.

A szeptember 15-éig beérkezett vélemények alapján elmondható, hogy a javaslattevők pozitívan fogadták az Új Széchenyi Tervben megfogalmazott célokat, egyetértenek a kijelölt prioritásokkal – írja a közlemény. A javaslatok feldolgozását követően a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hamarosan elindítja az Új Széchenyi Tervvel foglalkozó internetes portált, amely tartalmazni fogja mind a javaslatokat, mind pedig a konzultációkkal és pályázatokkal kapcsolatos tudnivalókat.

A kormány hét nagy, nyilvános szakmai konzultációt szervez a helyettes államtitkárok vezetésével. Az első ilyen konzultáció szeptember 24-én lesz, de emellett számos szakmai műhelybeszélgetést és regionális konzultációt is tartanak majd. Ezek célja az Új Széchenyi Terv konkrét fejlesztéspolitikai irányai mellett az új pályázati rendszerrel szembeni elvárások megismerése, hogy a jövőben a pályázók igényeinek megfelelő, átlátható és egyszerű pályázati rendszer szolgálja a hazai és uniós források elosztását, ezzel is gyorsítva a pályázatok elbírálását és a támogatások kifizetését – derül ki a közleményből.

– Független Hírügynökség –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s