Majd’ százan még mindig távol

Miskolc – Több tucatnyian még nem költözhetett haza az árvíz által megrongált otthonaikba.

Az elmúlt hetek áradási által okozott károk összesítése még hátra van, de ez nem a katasztrófavédelem feladata, mondta munkatársuknak Rétközi Ferenc tű. ezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója. A katasztrófavédelmet a kialakult helyzetről a helyi védelmi erők a védekezés megkezdését követő után öt napon belül kötelesek tájékoztatni a helyzetről, amit a katasztrófavédelmi szakemberek igazolnak. A „második körben” – amikor már a veszélyhelyzet megszűnt – az államigazgatási szervek felmérik, a katasztrófa milyen károkat okozott a tulajdonukban, ami igazolására a katasztrófa-védelmiseknek húsz nap áll rendelkezésükre. Mint az ezredes kifejtette, az „első körös” ellenőrzések időben megtörténtek – ebben 15-16 fő vett részt és más megyéktől is kaptak hozzá segítséget –, de a keletkezett károk igazolása még hátra van: munkatársai még mindig járják az árvízsújtotta településeket, amihez szintén kaptak segítséget a környező megyéktől.

Rétközi ezredes elmondta még: az átmenetileg lakhatatlanná vált ingatlanokból kiköltöztetettek jó része már hazatérhetett, de mások, akiknek vagy nagyobb mértékben rongálódtak meg otthonaik vagy teljesen lakhatatlanná váltak, még átmeneti szállásokon, rokonoknál élnek. A hétvégi történések összesítése lapzártánkig még nem történt meg, de pénteken még kilencvenhárom fő volt kénytelen otthonától távol meghúzni magát.

ÉM-SZP



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s