Majd’ a fél megye fertőzött már az afrikai sertéspestis miatt

Akt.:
Majd’ a fél megye fertőzött már az afrikai sertéspestis miatt
Miskolc – Észak-Magyarországon folyamatosan terjed a betegség a vadon élő állatok között.

Kis túlzással a fél megyénket fertőzött területté nyilvánította a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a vaddisznókban talált afrikai sertéspestises esetek miatt. A kijelölés most már 140 települést érint, és szinte az összes járást.

Határokon átnyúló területek

A 2018. október 2-i, Tarcal melletti kitörés óta harmadik alkalommal növelte meg a fertőzött terület kijelölését az eredetihez képest a Nébih, a szigorúan korlátozott terület mérete most nem változott. Viszont a hangonyi esethez kapcsolódó kijelölés is megszületett, itt a szigorúan korlátozott terület az, amit előre jeleztünk, vagyis Domaházát, Kissikátort, Borsodszentgyörgyöt, Hangonyt, Arlót, Ózd jó részét és Sajópüspökit fedi, azonban a fertőzött terület határa az ország és a megye határtól egészen a Dédestapolcsány, Bánhorváti, Nagybarca, Vadna vonalig tart, fedi Putnok nagyobbik részét és Kelemért is lefedve egészen Gömörszőlős határáig tart. Ez a kijelölés a megyehatáron átnyúlva összeér, egy egységet alkot a hevesi kijelöléssel, amelyből viszont visszanyúlik megyénkbe egy rész a Bükkzsérc, Kács, Répáshuta közötti területen, amely azonban településeket nem érint.

Közben az eredeti kitörés körüli kijelölt terület olyan nagy lett, hogy Tiszaújvárostól Körömig, majd onnan felfelé Felsődobsza és Abaújszántóig, Boldogkőváralja és Arka érintésével Gönc határáig, Telkibánya, Nyíri, Kishuta és Nagyhuta után Széphalomig tart. Így, míg korábban a Cigándi járásban egyedül Zemplénagárd volt fertőzött területté nyilvánítva egy ukrán fertőzéses eset miatt, most a teljes járás kijelölés alá esik, immár a magyar esetek miatt.

Egészen pontosan a legutóbbi olyan eset miatt, amelyben két elhullott vaddisznóban mutatta ki a laboratóriumi vizsgálat az afrikai sertéspestist, amelyeket Sátoraljaújhely közelében találtak a szakemberek.

A szigorúan korlátozottak

Ez azt is jelenti, hogy míg korábban a Felső-Tisza vidékétől lefelé volt olyan kijelölés, amely átnyúlt a megyehatáron Szabolcsba, most már északon, Cigánd és Dombrád vonalától is közös a terület a másik szabolcsi kijelöléssel, amely az ukránnal is közös. Ez jól jelzi, hogy a fertőzött állatok az ország és megyehatárokkal nem törődve miként mozognak, és adják át egymásnak a betegséget. Nem mellesleg a fertőzött terület kijelölése most már Hajdú megyébe is „átlóg”, ahol eddig nem volt kijelölés – sertéspestises egyedet még most sem észleltek ott.

Jelenleg a korlátozás alá vont területen lévő 140 településből 23 tartozik a szigorúan korlátozott területhez, a többi a fertőzött területbesorolás alá. De a Nébih közepes és magas kockázati besorolás szerint is csoportosítja az érintett településeket, amelyről a honlapján lehet bővebben tájékozódni.

Miközben a romániai Érseléden a napokban újabb fertőzött gazdaság került képbe, addig a szingapúri Agro-Élelmiszer és Állategészségügyi Hatósággal (AVA) kötött megállapodásnak köszönhetően ismét lehetővé vált a magyar vállalatok számára a sertéshús és nem hőkezelt sertéshús készítmények Szingapúrba történő kiszállítása, csak a korlátozás alatti területek kerülnek tiltólistára a szingapúri kiszállítások során.

Hazánk afrikai sertéspestissel fertőzött területein egyéni és társas vadászatot csak járványügyi képzést végzett, sikeres vizsgát tett és erről tanúsítvánnyal rendelkező vadászok folytathatnak. E kötelezettségüknek a vadászok immár online is eleget tehetnek a Nébih távoktatási oldalán, a hivatal így igyekszik segíteni a korlátozó intézkedések könnyebb betartását.

Házi sertésben továbbra sem

A vaddisznókban észlelt afrikai sertéspestis miatt hatósági intézkedések alá vont területek tehát jelenleg öt megyét érintenek az országban, három jól látható gócponttal, és folyamatosan bizonyítják újabb egyedek betegségét a vizsgálatok. A jó hír, hogy házi sertésben továbbra sem jelent meg a betegség hazánkban.

Horváth Imre


Miskolc - A múlt héten számoltunk be róla, hogy 21-re emelkedett az afrikai sertéspestises esetek száma megyénkben, a Hangonynál elhullott vaddisznó miatt pedig új terület kerülhet korlátozás alá, hiszen ezen a részén a megyének eddig nem volt fertőzés. Három újabb eset Közben három újabb esetet j...

Vaddisznó
Miskolc - Már huszonegyre nőtt a bizonyított sertéspestises esetek száma megyénkben. A múlt heti újabb négy eset után már 21-re nőtt a kilőtt vagy elhullva talált vaddisznóból kimutatott ASP, vagyis afrikai sertéspestises eset a megyénkben. Bodrogolaszi térségéből egy elhullott és két állománygyé...

Sertéspestis vírusa egy újabb vaddisznóban Borsodban
Miskolc - Megyénkben újabb területen azonosították az afrikai sertéspestis vírusát. Házi sertésben továbbra sem mutatták ki a betegséget, csak vaddisznókban. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma a megyénkbeli Hangony község külterületén talált vaddisznó tetemében muta...

Illusztráció
Miskolc - Sokan tartanak attól, hogy elmaradhatnak az év végi disznóvágások az afrikai sertéspestis kapcsán bevezetett korlátozások miatt, hiány lesz a disznóhúsból és egekbe szökik az ára decemberre. A korlátozást kiváltó, Tarcal közelében kilőtt vaddisznót a Taktaközi Gazdálkodók Vadásztársaság...

Illusztráció
Miskolc - Van, ahol az önkormányzat máris be­tiltotta a sertés árusítását a vásárokon. Sokan tartanak attól, hogy elmaradhatnak az év végi disznóvágások az afrikai sertéspestis kapcsán bevezetett korlátozások miatt, hiány lesz a disznóhúsból és egekbe szökik az ára decemberre. A Nemzeti Élelmisze...

A pirossal körül határolt terület a különösen ellenőrzött, míg azon kívül, lila csíkozással jelölve az ideiglenesen fertőzötté nyilvánított terület
Borsod-Abaúj-Zemplén - Az országos fő­állat­or­vos vaddisznóban elő­for­du­ló afrikai sertéspestis be­teg­ség miatt a Cigándi, a Miskolci, a Sárospataki, a Tokaji, a Szerencsi, a Tiszaújvárosi, a Gönci és a Szikszói járás összesen ötven települését nyilvánította ideiglenes vagy különösen fertőzött t...

Felfüggesztették a vaddisznók vadászatát a Taktaközben
Miskolc, Tarcal - A vadásztársaság mindent megtesz a betegség terjedésének megállításáért. Ahogy arról tegnap már beszámoltunk, megyénkben is megjelent az afrikai sertéspestis, amelyet egy Tarcal mellett kilőtt vaddisznóban mutatott ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratór...