Majálissal ünnepeltek Bocskaikert lakosai

Bocskaikert – Ragyogó napsütésben délelőtt 10 órakor gyermekműsorral, játékos vetélkedőkkel csúszdázással, focival, építő- kirakósdival és még sok minden hasznos elfoglaltsággal szórakozhattak a gyerekek és a nekik segítő, értük drukkoló felnőttek.

Az idei majálist is az Általános iskola udvarán, annak sportpályáján és a szomszédos kiserdőben rendezte az Önkormányzat és a Bocskaikert Felemelkedéséért alapítvány , de mégsem a régi helyen, hiszen ott már a műszaki átvétel előtt áll az iskola új szárnya amely újabb tantermeknek, többcélú közösségi háznak, és egyéb nélkülözhetetlen oktatási , kulturális helyiségnek ad rövidesen otthont. A majálison résztvevőknek az iskola konyhája és az Önkormányzat 400 forintos áron biztosított finom ebédet, melyhez egy üveg sör is járt . Délután kettőkor Szőllős Sándor Polgármester köszöntötte a résztvevőket, majd Tasó László Országgyűlési Képviselő köszönte meg a lakosságnak, hogy szavazatukkal segítették a megválasztását.

Beszédében elmondotta, hogy a jövőben el kell felejteni a pártokban való gondolkodást és egységesen minden erővel az egész ország felvirágoztatásáért kell dolgozni .A továbbiakban célként határozta meg, hogy minden dolgozni akaró bocskaikerti lakosnak legyen munkája és tisztességes megélhetése, majd szeretettel hívta fel a figyelmet a közelgő Anyák napjára, mert az édesanyák tisztelete, köszöntése és megbecsülése mindennél fontosabb Végül egy ajándékkosarat adott át Szőllős Sándor Polgármesternek azzal, hogy adja tovább a DANCE_BAND táncosainak akik sikeres szerepléseikkel sok örömöt szereztek az embereknek, hírnevet a községnek és iskolájuknak. Szőllős Sándor polgármester megköszönte az ajándékot, sikert kívánt az Országgyűlési képviselői munkához és kérte Tasó Lászlót, hogy segítse Bocskaikertet céljainak megvalósításában. A továbbiakban a szórakozás következett, melynek során a helyi óvodások, az iskola táncosai, a DANCE-BAND,és az idősek Rozmaring népdalkórusa lépett fel. Lehetőség nyílt még játékok és ajándékok vásárlására a bazársoron, valamint pónilovas kocsikázásra is a község utcáin.
– Lőrincz János tudósító –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s