Magyarország

2013.06.04. 10:34

Trafik - Az MSZP szerint hivatali visszaélés miatt is nyomoznia kellene az ügyészségnek

Budapest, 2013. június 4., kedd (MTI) - Az MSZP szerint az ügyészségnek hivatali visszaélés miatt is nyomoznia kellene a trafikpályázatok ügyében.

Budapest, 2013. június 4., kedd (MTI) - Az MSZP szerint az ügyészségnek hivatali visszaélés miatt is nyomoznia kellene a trafikpályázatok ügyében.

Lukács Zoltán szocialista frakcióvezető-helyettes keddi sajtótájékoztatóján elmondta: az, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn nyomozást rendelt el, megerősíti, hogy nem volt minden rendben a dohányboltpályázatokkal.

Ugyanakkor kifogásolta, hogy a nyomozóhatóság a hivatali visszaélés gyanúját nem találta megalapozottnak, és csak egy kisebb súlyú cselekmény, személyes adattal való visszaélés miatt indított nyomozást.

Az MSZP-s politikus szerint hibás az ügyészség érvelése, ugyanis akik személyes adatokkal éltek vissza, azért tették, hogy befolyásolják a trafikpályázatok elbírálását, egyeseknek előnyt, másoknak hátrányt okozzanak, vagyis visszaéltek hivatali beosztásukkal. Szerinte ezt támasztja alá az a hvg.hu által közzétett hangfelvétel, amelyen szekszárdi fideszes politikusok értékelik a jelentkezőket.

Ezért - folytatta - azt reméli, az ügyészség elé kerülő adatok nyomán később kiterjesztik a nyomozást. Megjegyezte azonban, hogy a személyes adattal való visszaélés súlyosabb esetei is három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetők.

Lukács Zoltán elmondta, azt feltételezik, hogy ha az említett szekszárdi hangfelvételen MSZP-s politikusok hangja lenne hallható, az ügyészség "már rabláncon rángatná őket a Hír Tv kamerái előtt". A szocialisták ezzel szemben csak tisztességes nyomozást várnak el, bíznak az eljáró ügyészek tisztességében, és azt kérik az ügyészségi vezetőktől, hogy ne hátráltassák őket - közölte.

Lukács Zoltán hangsúlyozta: a nyomozás megindítása cáfolja azokat a fideszes nyilatkozatokat, amelyek szerint a pályáztatás rendben zajlott. Szerinte nem lehet úgy szerződést kötni a trafikkoncessziók nyerteseivel, hogy közben nyomozás folyik, ezért az MSZP továbbra is új pályázat kiírását sürgeti.

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!