Magyarország

2013.05.21. 14:11

Levéltári adatokat is használtak az ügynökök nyugdíjpótlékának megvonásához

Budapest, 2013. május 21., kedd (MTI) - A nyugdíjpótlékosok listájáról, illetve a történeti levéltárból kikért adatokból dolgozott a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) szakértői bizottsága a III/III-as ügynökök nyugdíjpótlékának megvonásáról szóló döntés előkészítésekor - közölte a KIM kedden az MTI érdeklődésére.

Budapest, 2013. május 21., kedd (MTI) - A nyugdíjpótlékosok listájáról, illetve a történeti levéltárból kikért adatokból dolgozott a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) szakértői bizottsága a III/III-as ügynökök nyugdíjpótlékának megvonásáról szóló döntés előkészítésekor - közölte a KIM kedden az MTI érdeklődésére.

Aki titkosszolgálati múlttal rendelkezik, méltatlanná válik e pótlékra - írta tájékoztatásában a szaktárca.

Rétvári Bence, a KIM parlamenti államtitkára vasárnap közölte, hogy 109 egykori III/III-as ügynöktől, illetve örökösétől vonja meg a kormány a nyugdíjpótlékát. A Hír Televízió híradójában elhangzott: a tárcán belül felállított bizottság körülbelül ezer olyan embert vizsgált meg, aki még a kommunista rendszerben kapott állami kitüntetést, és emiatt nyugdíjpótlékra volt jogosult. A testület azoktól vonja meg a havi 8 ezertől 16 ezer forintig terjedő juttatást, akik szerepet játszottak az 1945 és 1949 közötti demokratikus államrend leépítésében, az 1956-os forradalom leverésében, az MSZMP-ben és a KISZ-ben, állami vezetők voltak a szocializmus alatt vagy titkosszolgálati múltjuk van.

"A szám még nem végleges, a bizottság még vizsgálja a többi érintett nyugdíjkiegészítését" - tették hozzá.

Másnap Schiffer András, az LMP társelnöke írásbeli kérdéssel fordult Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszterhez, hogy megtudja, a kormány milyen lista alapján akarja megvonni az egykori állampárti ügynökök és örököseik nyugdíjpótlékát. A független országgyűlési képviselő közleményében azt írta: az állampolgároknak joguk van tudni, honnan van pontos információja a kormánynak arról, kik az egykori III/III-as ügynökök, milyen listákból és szempontrendszer alapján szemezget a nyugdíjpótlékokkal kapcsolatban a minisztérium.

A Jobbik félmegoldásnak, megkésett látszatintézkedésnek nevezte, hogy a kormány ezrek helyett alig száz embertől vonná meg a nyugdíjkiegészítését azért, mert a pártállami rendszerben pozíciókat töltöttek be.

A parlament tavaly július elején döntött arról, hogy meg kell vonni a nyugdíjkiegészítés helyébe lépő pótlékot azoktól, akiknek az 1990 előtti tevékenysége összeegyeztethetetlen a demokratikus értékrenddel. A törvény alapján a miniszternek akkor kell megszüntetnie a nyugdíjpótlék folyósítását, ha az abban részesülő részt vett 1945 és 1949 között a demokratikus államberendezkedés felszámolásában, illetve az 1956-os forradalom leverésében és a megtorlásokban. Ugyanez vonatkozik azokra, akik 1948 és 1990 májusa között végzett titkosszolgálati tevékenységük, abban az időszakban betöltött állami vezetői tisztségük vagy az állampártban, illetve a Kommunista Ifjúsági Szövetségben ellátott vezető tisztségük miatt érdemtelenek a nyugdíjpótlékra.

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!