Magyarország

2013.05.06. 16:23

Fidesz: a Gyurcsány-Bajnai-korszakban eljátszották a fiatalok jövőjét

Budapest, 2013. május 6., hétfő (MTI) - A Fidesz szerint a Gyurcsány-Bajnai-korszakban eljátszották a fiatalok jövőjét, az embereknek ezért nincs szükségük még egyszer olyan oktatási rendszerre, mint amilyen a 2010 előtti volt.

Budapest, 2013. május 6., hétfő (MTI) - A Fidesz szerint a Gyurcsány-Bajnai-korszakban eljátszották a fiatalok jövőjét, az embereknek ezért nincs szükségük még egyszer olyan oktatási rendszerre, mint amilyen a 2010 előtti volt.

Bajnai Gordon volt miniszterelnök hétfőn a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány oktatási konferenciáján elsődleges, minden mást megelőző feladatuknak nevezte a magyar oktatás megújítását.

Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője sajtótájékoztatóján erre úgy reagált: Bajnai Gordon és a baloldal 2010 előtt egyszer már lehetőséget kapott arra, hogy átható lépéseket tegyen az oktatási rendszerben, ám ehelyett eljátszották a fiatalok jövőjét. Olyan oktatási rendszert alakítottak ki - "odadobva a gyeplőt a liberális párttársnak" -, amelynek nyomán értéktelen diplomák ezreit adták ki, a munkanélküli fiatalok száma pedig megkétszereződött a Gyurcsány-Bajnai-korszak idején - mondat.

A kormánypárti politikus szerint az embereknek nincs szükségük ilyen oktatási rendszerre, ezért oktatásügyben Bajnai Gordonnak inkább szerénységet kellene tanúsítani, semmint programot alkotni.

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!