Magyarország

2013.01.19. 15:37

Hajléktalan aktivisták foglaltak el egy üres házat Erzsébetvárosban

Budapest, 2013. január 19., szombat (MTI) – Civil és hajléktalan aktivisták foglaltak el egy üresen álló, önkormányzati tulajdonban lévő kétszintes házat szombaton kora délután a főváros VII. kerületében, a Csányi utcában. A ház bejáratánál tíz fiatal alkot élőláncot, védve az aktivistákat a kilakoltatástól, míg néhányan bementek az egyik üres lakásba.

Budapest, 2013. január 19., szombat (MTI) – Civil és hajléktalan aktivisták foglaltak el egy üresen álló, önkormányzati tulajdonban lévő kétszintes házat szombaton kora délután a főváros VII. kerületében, a Csányi utcában. A ház bejáratánál tíz fiatal alkot élőláncot, védve az aktivistákat a kilakoltatástól, míg néhányan bementek az egyik üres lakásba.Az épülethez érkező újságírókhoz Dombóvári László, a Város Mindenkié csoport aktivistája szólt az egyik ablakból, egy megafonon. Közlése szerint arra akarták felhívni a figyelmet, hogy miközben lakások állnak üresen, embereknek kell az utcán élniük.

A csoport kiadott egy közleményt, amely szerint a házfoglalók rendészeti eszközök és tömegszállók helyett kiterjedt szociális bérlakásrendszert, valamint a lakhatáshoz való jog törvénybe foglalását és érvényesítését követelik Orbán Viktor miniszterelnöktől és Tarlós István főpolgármestertől.

A demonstrálók az utcán egy "Lakhatást! Demokráciát! Jogállamot!" feliratú transzparenst kötöztek a falra, és a házfoglalók egy üres lakás ablakaiból két óriási festett szemet lógattak ki.

Miközben a sajtó munkatársai bejutottak a házba, a teljesen üres, rendkívül leromlott állapotú épületbe, ott gyors sürgés-forgás kezdődött. Az udvarra több lepedőt akasztottak ki, amelyeken az "Emberi jogokat és otthonokat" és a "Hol vagyok otthon a világban, ha nem a saját szobámban?" felirat, illetve egy bibliai idézet áll.

Az aktivisták közül néhányan beköltöztek az egyik emeleti lakásba, amelynek a padlójára lepedőket terítettek le. A ház belülről sivár, a falak mállanak, több helyen hiányoznak az ajtók és a belső lépcsőn sincs korlát.

Keresztes Jenő, a Város Mindenkié csoport egy másik aktivistája, aki társaival együtt beköltözött az egyik üres lakásba, azt hangsúlyozta, hogy a fővárosban körülbelül tízezren hajléktalanok, miközben több mint kétezer önkormányzati lakás üresen áll.

A tragikus szociális helyzetről beszélő férfi azt kérte, hogy a politikaformálók tegyenek valamit, mert "a 24. órában vagyunk". Azt mondta, szeretnék, ha a döntéshozók egy olyan átfogó szociálpolitikai elképzelést alakítanának ki, amelybe az érintetteket, vagyis a hajléktalanokat is bevonnák.

A férfi közölte, tettüket figyelemfelhívásnak szánták, nem akarják hosszú távon birtokba venni a lakást. Azt viszont hozzátette: addig maradnak az épületben, amíg onnan ki nem költöztetik őket.

- MTI - 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!