Magyarország

2012.12.11. 08:37

Hallgatói tiltakozás - Szegeden összeláncolva, Budapesten hídfoglalással tüntettek

Budapest, 2012. december 10., hétfő (MTI) - Szegeden összeláncolva, a kormányhivatal elfoglalásával, Budapesten vonulással és hídlezárással tüntettek a kormány felsőoktatási átalakítási tervei, a keretszámok csökkentése ellen a diákok hétfőn. Az oktatási államtitkárság közleményében azt írta: bízik abban, hogy az ellenállásból megértés lesz, mert a változások a hallgatókért és nem ellenük vannak.

Budapest, 2012. december 10., hétfő (MTI) - Szegeden összeláncolva, a kormányhivatal elfoglalásával, Budapesten vonulással és hídlezárással tüntettek a kormány felsőoktatási átalakítási tervei, a keretszámok csökkentése ellen a diákok hétfőn. Az oktatási államtitkárság közleményében azt írta: bízik abban, hogy az ellenállásból megértés lesz, mert a változások a hallgatókért és nem ellenük vannak.

A tiltakozás hétfő délben Szegeden kezdődött, amikor három oktató és negyven egyetemista leült a kormányhivatal aulájában. A tiltakozók egy hosszú lánccal kötötték magukat egymáshoz.

Polner Eörs, a hivatal vezetője azt mondta, hogy a demonstrálók alapvető, alkotmányos jogukkal élnek, ezért vendégként tekintenek rájuk. A hivatal munkatársai bundáskenyeret és teát adtak a tiltakozóknak, akik éjszaka is az aulában maradhattak.

Török Márk, a szegedi egyetem hallgatói önkormányzatának elnöke újságíróknak azt mondta: akciójukkal a felsőoktatási keretszámok újratárgyalását szeretnék elérni.

A Hallgatói Hálózat más csatlakozó szervezetekkel az ELTE lágymányosi épületében tartott demonstrációt hétfőn délután Budapesten. A résztvevők megszavaztak egy követeléscsomagot. Ebben a köz- és a felsőoktatás átfogó reformját, a keretszámok visszaállítását legalább a 2011-es szintre, a forráskivonás leállítását, az elvonások kompenzálását, a hallgatói szerződés eltörlését, valamint azt követelik, hogy ne korlátozzák az egyetemi autonómiát.

A fővárosi demonstráció hétfő este az utcákon folytatódott. Több száz hallgató egy időre lezárta a Petőfi hidat, majd megszavazták, hogy vonuljanak a Budapesti Corvinus Egyetemhez. A hallgatók először a Közraktár utcán haladtak, majd a Kálvin térre, utána az Astoriára, onnan pedig a Parlamenthez indultak tovább. A Kossuth téren úgy döntöttek, hogy a Lánchídhoz vonulnak, majd este fél kilenckor a Clark Ádám téren befejeződött a demonstráció. Az MTI becslése szerint a tüntetők a demonstráció végén nagyjából kétezren lehettek.

A fórum szervezői az utcai demonstráció kezdetekor az MTI-vel azt közölték, hogy nem vállalnak felelősséget azokért az eseményekért, amelyek a tanácskozás után történnek.

Eközben a Szegedi Tudományegyetem auditórium maximumában nyílt fórumot tartottak, amelyen részt vett az SZTE szinte valamennyi dékánja és az intézmény rektora, Szabó Gábor akadémikus is.

A jelenlévő mintegy nyolcszáz ember közfelkiáltással elfogadta azt a javaslatot, hogy a Magyar Rektori Konferencia a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetével és más érintett szervezetekkel közösen kezdeményezzen tárgyalást a kormánnyal a felsőoktatással kapcsolatos kérdésekről.

Szabó Gábor rektor felszólalásában elsősorban az egyeztetés és a kormányzati lépéseket alátámasztó hatástanulmányok hiányát kifogásolta. Kijelentette: a hallgatói létszámok csökkenését ideig-óráig még túlélheti az intézmény, az azonban kérdéses, hogy a minőségi felsőoktatás feltételei megmaradnak-e.

Az oktatási államtitkárság az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: megértik, ha a diákok úgy érzik, "szeretnék valahogy kifejezni, hogy tartanak a változásoktól". Hozzátették: bíznak abban, hogy az ellenállásból megértés lesz, mert a változások értük és nem ellenük vannak.

Az államtitkárság szerint míg korábban 50 ezer diák tanulhatott ingyen, mostantól akár 100-120 ezer is megteheti ezt. A közlemény fontosnak nevezte,

hogy a hallgatók megértsék a kormány új felsőoktatási stratégiáját, és felismerjék az abban rejlő lehetőségeket.

A felsőoktatás megújítása arról szól, hogy hosszú távon jó minőségű, fenntartható rendszer alakuljon ki, hogy ne csak a mostani generációnak, hanem az utánuk jövőknek is legyen hol tanulni - áll a közleményben.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint elfogyott a türelem: a hallgatók hétfői megmozdulása "egyértelmű jelzés a hatalom számára, hogy átlépték a tűrőképesség lélektani határát".

Mendrey László, a PDSZ elnöke az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott, hogy azok emelték fel a hangjukat, azok tiltakoznak, akik közvetlenül, a bőrükön érzik "a kormányzat szűklátókörű, dilettáns, befelé agresszív, kifelé eredménytelen gazdaságpolitikájának következményeit - a tanítványaink".

A tiltakozó hallgatókkal valamennyi ellenzéki párt szolidaritást vállalt. A hallgatók fővárosi fórumán az MSZP, az LMP és Jobbik is képviseltette magát. Az MTI tudósítói a Hallgatói Hálózat fórumán Kunhalmi Ágnest (MSZP), Ertsey Katalint (LMP) és Dúró Dórát (Jobbik) látták. A Clark Ádám téren megjelent Török Zsolt szocialista szóvivő.

- MTI -


Hallgatói tiltakozás – Fidesz: az átalakításnak a diákok nyertesei lesznek

Budapest, 2012. december 11., kedd (MTI) - A felsőoktatási rendszer átalakításnak a diákok nyertesei és nem a vesztesei lesznek - mondta a Fidesz szóvivője reagálva a hallgatók hétfői tiltakozó akcióira az M1 Ma reggel című műsorában kedden.

Hallgatói tiltakozás – A demonstráló diákokkal egyeztetett a kormánymegbízott Szegeden

Szeged, 2012. december 10., hétfő (MTI) – A Csongrád megyei kormányhivatalban demonstráló hallgatókkal egyeztetett több mint egy órán át B. Nagy László kormánymegbízott hétfőn este.

Hallgatói tiltakozás - A gödöllői polgármesteri hivatalhoz vonultak a helyi egyetem képviselői

Gödöllő, 2012. december 10., hétfő (MTI) - Közel száz gödöllői egyetemista vonult a helyi polgármesteri hivatalhoz, hogy szolidaritásukat fejezzék ki budapesti és vidéki társaikkal, akik hétfői spontán megmozdulásaikon a kormány felsőoktatást érintő terve ellen tiltakoztak.

Hallgatói tiltakozás - DK: tárgyalásra, azonnali megegyezésre van szükség

Budapest, 2012. december 10., hétfő (MTI) - A Demokratikus Koalíció (DK) szerint azonnal meg kell egyezni a felsőoktatás jövőjéről, mielőbb nyugalomra és tárgyalásra van szükség, ezért a párt hétfői közleményében óvott mindenkit az erőszakos tiltakozástól.

Hallgatói tiltakozás - Nem volt szükség rendőri intézkedésre a fővárosban

Budapest, 2012. december 10., hétfő (MTI) - Nem történt rendőri intézkedés a hétfő esti fővárosi spontán diáktüntetésen - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján.

Hallgatói tiltakozás - Véget ért a budapesti demonstráció

Budapest, 2012. december 10., hétfő (MTI) - Véget ért este fél kilenckor a budapesti diákok demonstrációja a Clark Ádám téren.

Hallgatói tiltakozás - A szervezők nem vállalnak felelősséget a fórum utáni eseményekért

Budapest, 2012. december 10., hétfő (MTI) - A Hallgatói Hálózat és a csatlakozó szervezetek nem vállalnak felelősséget azokért az eseményekért, amelyek a hétfő délutáni, az ELTE lágymányosi kampuszán tartott fórum után történnek - közölték a fórum szervezői az MTI-vel, miután hallgatók előbb lezárták a Petőfi hidat, majd a Budapesti Corvinus Egyetemhez vonultak.

Hallgatói tiltakozás - PDSZ: elfogyott a türelem

Budapest, 2012. december 10., hétfő (MTI) - A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint elfogyott a türelem, a hallgatók hétfői megmozdulása "egyértelmű jelzés a hatalom számára, hogy átlépték a tűrőképesség lélektani határát".


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!