Magyarország

2012.10.22. 17:21

Lekvárfőzés a szentendrei skanzenben

Szentendre, 2012. október 22., hétfő (MTI) - Lekvárfőzéssel és -kóstolóval, kamrapolcok díszítésével és kiskerti szaktanácsadással is várja a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a látogatókat október 23-án.

Szentendre, 2012. október 22., hétfő (MTI) - Lekvárfőzéssel és -kóstolóval, kamrapolcok díszítésével és kiskerti szaktanácsadással is várja a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a látogatókat október 23-án.A Skanzen keddi programja során bemutatkozik Bogyoszló hagyományőrző közössége, népzenei előadásaikkal többször is találkozhat a közönség a nap folyamán - mondta el az MTI-nek Kecskés Noémi, a múzeum sajtóreferense.

A lekvárkészítés mellett ízes süteményeket, sőt zöldparadicsomból készült lekvárt is kóstolhatnak a látogatók, a kézműves foglalkozásokon pedig többek között famegmunkálással, a kamrapolcokat díszítő csíkok hímzésével és befőttesüvegek dekorálásával is megismerkedhetnek az érdeklődők a Népművészet Mesterei segítségével.

A tanyasi élet pillanatai közül egyebek mellett gyapjúmosással, állatbehajtással, terelésbemutatóval találkozhatnak a vendégek, akik megtudhatják azt is, hogy mi az a juhászelszámoltatás.

A nap folyamán várják azokat a városiakat is, akik most szeretnének belevágni kiskertjük kialakításába. A tanácsadás során a kezdő gazdák megtudhatják, hogy milyen szempontrendszer szerint alakítsák ki a kiskertet, milyen növénybetegségek fenyegetik a palántákat és hogy milyen növényeket érdemes együtt ültetni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!