Magyarország

2012.07.12. 13:16

Az MSZP arra kéri az államfőt, ne írja alá az agrárkamarai törvényt

Budapest, 2012. július 12., csütörtök (MTI) - Az MSZP arra kéri Áder János köztársasági elnököt, hogy ne írja alá az agrárkamarai törvényt, ha a parlament csütörtökön elfogadja azt.

Budapest, 2012. július 12., csütörtök (MTI) - Az MSZP arra kéri Áder János köztársasági elnököt, hogy ne írja alá az agrárkamarai törvényt, ha a parlament csütörtökön elfogadja azt.

A szocialista Gőgös Zoltán csütörtökön sajtótájékoztatón elmondta: az államfőnek Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezetővel közösen írt levelükben arra hivatkozva kérik ezt, hogy az előterjesztést - amely nagyjából félmillió érintettnek írna elő kötelező köztestületi tagságot az agrár- és az élelmiszergazdaságban - a kormány hétfőn nyújtotta be a parlamentnek, és három nap elteltével már szavaznak is róla. Véleményük szerint semmi sem indokolja a sürgősséget, és amiatt sérül a jogbiztonság.

Kifogásolta például, hogy a korábban a szakmai szervezetekkel megismertetett javaslat még ötezer forintos kamarai díjat határozott volna meg, a benyújtott előterjesztés viszont nem tartalmaz tagdíjplafont, egy kormánypárti módosító javaslat pedig egymillió forintban határozná meg annak legnagyobb mértékét.

Az MSZP-s politikus szerint ez - ha az egyesületekre egymilliós tagdíjat vetnek ki - újabb, több tízmilliárd forintos terhet jelenthet, ráadásul úgy, hogy a javaslat alapján sokaknak kétszer kellene kamarai díjat fizetni.

Példaként a vadászokat hozta, megjegyezve, hogy a kormánypárti politikusok is csak a mezőgazdasági bizottság csütörtöki ülésén szembesültek ezzel a problémával, majd be is terjesztettek egy módosító javaslatot, hogy a Magyar Vadászkamara tagjainak ne legyen kötelező az agrárkamarai tagság.

Nehezményezte ugyanakkor, hogy a horgászegyesületeknek kötelező lenne a tagság a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamarában.

Az MSZP-s politikus elmondta: a több ezer agrárgazdasági vállalkozást és több százezer gazdát érintő indítványról széleskörű szakmai és társadalmi vitát kellene folytatni, ezért fordulnak a köztársasági elnökhöz, azt kérve, tagadja meg a törvény aláírását.

- MTI - 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!