Magyarország

2012.03.28. 16:18

Fémtolvajok okoztak milliós károkat a Jászságban

  Szolnok, 2012. március 28., szerda (MTI) – Két jászsági településen is jelentős károkat okoztak ismeretlen fémtolvajok – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerdán az MTI-vel.

Pásztorné Kovács Ágnes tájékoztatása szerint Jászárokszállás külterületén az elkövetők "nagy hozzáértéssel" szereltek le és bontottak szét egy elektromos transzformátort kedden. A tettesek 150 ezer forint értékű réztekerccsel távoztak a helyszínről, miközben a rongálással kétmillió forint kárt okoztak a szolgáltatónak.

Ugyanazon a napon Jászfelsőszentgyörgyön három közkifolyó aknafedelét, valamint nyolc tűzcsap fedlapját lopták el ismeretlenek. A zsákmányolt öntöttvas értéke az első becslések szerint mintegy 350 ezer forintra tehető – mondta a százados.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!